2008-12-03 16:04:54• hírek • Szatmar.ro

Alonso a visszavonulást fontolgatja

A spanyol sztárpilóta egyre kevésbé ért egyet a FIA módosításaival.

Fernando Alonso, a Renault spanyol pilótája szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabálymódosításai nem szolgálják a Forma1 érekeit, sőt visszafogják a fejlődését, ezért a visszavonulását fontolgatja.

 

Mint ismeretes, a FIA az utóbbi időben több drasztikus változtatást is eszközölt, módosították a vezetőszárnyak méretét, betiltották a kis kiegészítő légterelőket. Ám Alonso nemtetszését az váltotta ki leginkább, hogy a nemzetközi szövetség azt tervezi, 2010-től egységesített motorokkal látja el az istállókat. A FIA már a pályázatot is kiírt, melyre több tender is érkezett. A jól értesültek szerint az Ilmor lesz a befutó. A szövetség ezen lépésektől a költségek csökkenését és az erőviszonyok kiegyenlítődését várja.

Miután több autógyár -Toyota, BMW, Ferrari, Mercedes - is kilátásba helyezte a kilépését, most Alonso is hasonlóképpen reagált. „2005-ben még V10-es motorokkal versenyeztünk, most meg már sem a tapadást segítő, sem pedig elektronikai segédeszközeink nincsenek. Az egységesített motor lehet az utolsó lépés, amely után elgondolkodom a visszavonulásról", mondta Alonso, akinek a szerződése 2010-ig érvényes a Renault-al.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: