2009-07-14 16:16:55• hírek • Czinzel László

Alonso elől a raliba menekül Raikkönen?

A finn sajtó szerint a 2007-es világbajnokot jobban vonzza a rali, mint az F1.

Az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogy a következő szezonban a Ferrarihoz szerződik Fernando Alonso, miközben Kimi Raikkönen egyre több rali-futamon vesz részt. A Veikkaaja finn napilap ebből arra következtet, hogy a 2007-es világbajnok elhagyni készül a „száguldó cirkuszt."

A finnek további részletekkel egészítették ki a puzzle -t, mondván, Raikkönen a vb.-cím megszerzése óta motiválatlannak tűnik és csak szenved a Forma1-ben, valamint, hogy általában a sportolóknak szerződésben meg szokták tiltani más, veszélyes tevékenységek űzését, ezzel szemben viszont, úgy tűnik, a Ferrari kifejezetten támogatja Raikkönent új szenvedélyében. Ami nem is annyira új keletű.

„Önmagában az, hogy elindulok ezen a versenyen, még nem jelenti azt, hogy ne akarnék versenyezni a Forma1-ben. Korábban nem vehettem részt rali-versenyeken, a mostani lehetőség a Ferrari nagylelkűségének köszönhető", mondta korábban Raikkönen.

És ha már Alonsóról van szó, vele kapcsolatban is érdekes hírek jelentek meg a napokban. A La Gazzetta dello Sport és a Marca tudni véli, hogy a kétszeres világbajnok egy profi kerékpár-csapatot szeretne venni.

Az istálló húzóembere az az Alberto Contador lesz, olvasható a fent említett napilapokban, aki 2007-ben megnyerte a Tour de France-ot és aki Alonsóval baráti viszonyt ápol. És akinek mellesleg a szezon végén lejár a szerződése az Astana csapattal. Alonso vonzalma a sportág iránt nem új keletű, ráadásul a pilóta az idén a helyszínről tekintette végig a Tour prológját Monacóban.

Az új csapat főszponzora a Banco Santander lehet, aki Alonso személyes támogatója. És aki 2010-től a Ferrari főszponzora is lesz.



Alonso veheti át Raikkönen helyét


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: