2011-05-19 16:33:57• hírek • mti/AP/Reuters

Alonso 2016-ig a Ferrarinál marad

A Forma-1-es Ferrari istálló a 2016-os szezon végéig meghosszabbította Fernando Alonso szerződését. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta egyúttal jelezte: az olasz csapattól szeretne majd visszavonulni.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke csütörtökön kijelentette: nagy örömmel tölti el, hogy sikerült megállapodniuk azzal a versenyzővel, aki a legkiélezettebb helyzetekben is bizonyította már, hogy győztes mentalitással rendelkezik.
"Fernando vezetéstechnikai és emberi képességei lehetővé teszik, hogy vezető szerepet töltsön be a Ferrari történetében, s remélem, hamarosan további győzelmeket szerez" - mondta az elnök.

A Renault-val 2005-ben és 2006-ban vb-t nyert pilóta hangsúlyozta: a Ferrari számára olyan, mintha a második családja lenne, ezért részéről természetes volt a szerződés meghosszabbítása, s nincs kétsége, hogy egy napon majd ettől a csapattól vonul vissza a Forma-1-ből.

A 29 éves Alonso az idei szezonban négy futam után az ötödik helyen áll a pilóták pontversenyében, míg a Ferrari harmadik a konstruktőrök között.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: