2012-05-28 07:54:20• hírek • Blikk.hu

Álomesküvő - barátok között!

Testőrök védték a rajongók százaitól Balogh Edinát (27) és férjét az év esküvőjén! A Barátok Közt Nádor Kingája szombaton délután mondta ki a boldogító igent Som Krisztiánnak, és az esztergomi Bazilikát teljesen megtöltötték a sorozat hívei.

Sokan jöttek Szlovákiából és Romániából is a kézfogóra, az elszántabbak pedig már egy órával a kezdés előtt beültek, hogy autogramokat szerezzenek. Akik csak távolabb találtak helyet, azok távcsővel követték az eseményeket.

Edina és Krisztián délután négy órakor hintón gördült a Bazilika elé, ekkor már legalább ötszázan várták őket. A vőlegény boldog pillantásokat vetett választottjára, a menyasszonyi ruhát a szokásoknak megfelelően ő is csak a nagy napon láthatta először.

A Barátok köztös kollégák mind eljöttek a kézfogóra. Ott volt például a templomban az elegáns Magdi anyus, alias Fodor Zsóka, Varga Izabella, R. Kárpáti Péter, Németh Kristóf és a koszorúslány szerepét is betöltő Kiss Ramóna. A testőröknek keményen kellett küzdeniük azért, hogy a pár zavartalanul eljusson az oltárig - főleg egy igen tolakodó rajongó okozott gondot -, ahol Edina keresztanyja mondott kis köszöntőt. Termékenységi áldást is kértek a fiatalokra, a családtagok pedig bőszen törölgették könnyeiket. Nem ők voltak az egyetlenek, hiszen Rékasi Károly sem bírta ki sírás nélkül.

- Megkönnyeztem, na! Jó volt látni a fiatalok boldogságát, folyamatosan Encit öleltem közben, és nosztalgiáztam, hogy milyen volt, amikor mi jártunk hasonló cipőben - emlékezett vissza Rékasi, akinek Fodor Zsókával együtt egy kis réten keresztül kellett távoznia, hogy elkerüljék a tömegjeleneteket. Olyan sokan gyűltek össze a Bazilika előtt, hogy végül a rózsaszirmok dobálása is elmaradt, az ifjú házasok pedig boldogan integetve elrobogtak a hintóval.

A teljes cikket itt olvashatod!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: