2010-04-19 17:27:56• hírek • Szatmar.ro

Almát is kapnak a gyerekek

A mai Megyei Tanács gyűlésén határozat született az I-VIII. osztályos tanulók számára nyújtandó gyümölcsök anyagi támogatásáról.

Mint ismeretes, az elmúlt tanévben a diákok a tej és kifli programnak köszönhetően, naponta jutottak friss ebédhez az iskolákban. Megyénkben azonban ez a program sajnos nem működött tökéletesen, hiszen nagyon gyakran előfordult, hogy a gyerekek a tej helyett más tejterméket kaptak ebédre, illetve a kifli sem volt mindig friss.

A Megyei Tanács akkor úgy döntött, hogy a jobb ellenőrizhetőség érdekében az erre a célra szánt állami pénzeket leosztja a polgármesteri hivataloknak, így ezentúl ezen intézmények írják majd ki a licitet a termékek előállítását és annak szállítását végző cégeket illetően. Ezzel legtöbb helyen megoldódott a száraz kiflik problémája.

Az elmúlt hetekben újabb sürgősségi kormányrendelet lépett érvénybe, mely kimondja, hogy a diákok ezentúl gyümölcsöt is kapnak majd a kifli és tej mellé.

A mai tanácsgyűlésen el is fogadták ennek a határozatnak az életbelépését, valamint kiutalták az érintett intézmények számára az erre a célra használható 411 ezer lejt.
Ezt az összeget az intézmények természetesen a diákok számával arányosan kapják meg úgy, hogy az egy gyerekre eső napi alma értéke 0.3 lej lesz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: