2018-04-16 10:30:36• hírek • Bede Emőke

Állapotfelméréssel indul a rendezvénytér felújítása

Hétfő délelőtt megkezdték a Coposu sétányon található rendezvénytér felújítási munkálatait, a folyamat első lépéseként felmérték a jelenlegi burkolat állapotát.

Végre bátran elmondható, hogy beindult a mozgolódás a sokak által csak Gyuszi-gödörként emlegetett rendezvénytér körül. Hétfő délelőtt ugyanis a kivitelező cég munkatársai terepszemlét tartottak, melynek célja az volt, hogy felmérjék, milyen állapotban van a régi burkolat. Ennek érdekében több helyen is megbontották a deszkákat, hogy lássák, mivel is állnak szemben.
 

Amint azt a helyszínen megtudtuk, csak az állapotfelmérés után lehet pontos tervet készíteni a felújítás további lépéseiről. Annyi biztos, hogy hamarosan bekerítik a területet, hogy a munkálatok idejére elzárják azt a gyalogosok elől.
 

A város polgármestere korábban a Szatmár.ro kérdésére elmondta, ha minden a tervek szerint halad, akkor a május végén tartandó városnapok kezdetére már el is készülhet a rendezvénytér teljes felújítása. A teret egyébként egy különösen ellenálló, úgynevezett WPC-fedőanyaggal fogják burkolni, melynek nagy előnye, hogy ellenálló a penészedéssel és a gombásodással szemben, valamin utólagos olajozást sem igényel. 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: