2015-02-05 12:17:44• hírek • Szatmár.ro

Áll a közúti forgalom a Kazinczy utca egy részén

Az felújítás alatt álló Iparosotthon tetejére emeli egy daru az új cserepeket.

Csütörtökön a reggeli óráktól előreláthatóan 16-17 óráig le lesz zárva a szatmárnémeti Kazinczy (Stefan cel Mare) utca egy része. Az, amelyik az Iparosotthonnál kezdődik, a Református Gimnázium hátsó bejáratánál és a "kitámasztott házig" tart.

Az utca közúti forgalom elől ideiglenesen elzárt részén egy daru munkálkodik: a felújítás alatt álló Iparosotthon tetejére emeli fel az új cserepeket. A nagyobb csomagokban összesen 14 ezer új cserép jut fel a tetőtérbe, ezeket pedig a következő napokban teszik majd a helyükre - tudtuk meg a munkavezetőtől.

Az Iparosotthon felújítása jó ütemben halad: nap mint nap közel negyven munkás dolgozik az épületben, illetve az épületen. Sikerült felújítani a tető gerendázatát, így most az új cserepeket is fel lehet helyezni. Emellett dolgoznak a pincében is: a majd ott munkálkodó kisiparosok műhelyeinek otthont adó helyiségeket alakítják ki.

Az időjárás is kedvezett a munkának, hiszen nem volt komoly fagy, ennek köszönhetően pedig szinte folyamatosan lehetett dolgozni. Az épület külső homlokzatáról eltüntették a gyalogosokra veszélyes, máladozó vakolatdarabokat. A folytatásban lebontják az életveszélyesnek ítélt erkélyt, és a terveknek megfelelően egy megjelenésre ugyanolyat építenek majd vissza.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a nyíregyházi PRIMOM Alapítvány, valamint a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség partnereként 2012 januárjában adott le pályázatot az európai uniónál az épület felújítására, 2013 októberében a kivitelezési szerződést is aláírták a közbeszerzési licitet megnyerő konzorciummal.

Dolgoznak az Iparosotthon felújításán

Dolgoznak az Iparosotthon felújításán

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: