2013-11-11 21:52:14• hírek • Nagykaroly.ro

Megvan a SPOT programja

Meglehetősen változatosnak ígérkezik az idei fesztivál.

Összeállt a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő SPOT - Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiváljának a programja. Paul Sarvadi főszervező több újdonsággal várja a nagykárolyi érdeklődőket, hiszen a színházi előadások mellett kiállítások és koncertek is lesznek. Az idei seregszemle így a program tekintetében az eddigi fesztiválok közül a legváltozatosabbnak ígérkezik.

Lesznek magyar, román, angol és német nyelvű előadások, a hazai egyetemek mellett újból részt vesz a fesztiválon a németországi Athanor Akadémia, újdonságként pedig az angliai Theatre of Posteroticism London, valamint a svájci Hochschule der Künste Bern diákjai is jelen lesznek az egyhetes rendezvénysorozaton (utóbbi felsőoktatási intézmény négy előadással érkezik Nagykárolyba).

A színdarabok mellett az érdeklődők az újvidéki Csiga zenekar, a sepsiszentgyörgyi sZempöl együttes, valamint a nagykárolyi születésű Miklusicsák Alíz által alapított budapesti Eugenia formáció koncertjeire is elmehetnek, továbbá egy zenés esttel készült a SPOT-ra Szabó Tibor, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház Nagykárolyból elszármazott színművésze.

A nagykárolyi amatőr színjátszás a rendszerváltás küszöbén címmel egy olyan kiállítás fog megnyílni a Károlyi-kastély kiállítótermében, amelyben az érdeklődők dokumentumokat, plakátokat és fotókat tekinthetnek meg az egykori legendás nagykárolyi amatőr színjátszócsoport történetéből. Ugyancsak a kiállítóterem ad otthont Laura Seucan nagykárolyi fotóművész fényképkiállításának is, melynek címe: Egy (rang)létra változatai.

A VII. SPOT - Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiváljának programja (Helyszín: a Nagykárolyi Iuliu Maniu Iskolaközpont sportterme.


Hétfő, november 18.:
16 óra: Megnyitóünnepség17 óra: Mircea Diaconu: Kollokvium (román nyelvű előadás)
19 óra: Eugen Ionescu: A lecke (Athanor Akademie, Németország, német nyelvű előadás)
21 óra: Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója (Craiovai Egyetem, román nyelvű előadás)
22.30 óra: Az újvidéki Csiga zenekar koncertje (belépő: 10 lej)

Kedd, november 19.:
19 óra: Tomasz Man: 111 (Kaposvári Csíky Gergely Színház, magyar nyelvű előadás)
20.30 óra: Simon Roffler & Gerrit Bernstein: Lustig oder? (Hochschule der Künste Bern, Svájc, német nyelvű előadás)
21.30 óra: Neil LaBute: Autobahn (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, román nyelvű előadás), Mihai Ignat: Oldalsó Ödipusz (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, román nyelvű előadás)

Szerda, november 20.:
18 óra: Jessy Schultheis: November 20. (Hochschule der Künste Bern, Svájc, német nyelvű előadás, helyszín a Károlyi-kastély pincéje)
19.30 óra: 1642 - Commedia Dell'Arte (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, román nyelvű előadás)
21.30 óra: Alina Nelega: Decalogul după Hess (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, román nyelvű előadás)

Csütörtök, november 21.:
18 óra: Niklas Leifert: Das Letzte Testament (Hochschule der Künste Bern, Svájc, német nyelvű előadás, helyszín a Károlyi-kastély pincéje)
20 óra: Johann Wolfgang Goethe: BDSM Faust (Theatre of Posteroticism London, Anglia, angol nyelvű előadás - kiskorúaknak nem ajánlott!)
22.30 óra: A budapesti Eugenia zenekar koncertje (belépőjegy: 15 lej)

Péntek, november 22.:
17.30 óra: Improvizációs színház (A bukaresti Obligó csoport román nyelvű előadása)
19 óra: Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, magyar nyelvű előadás gyerekeknek)
20.30 óra: Karina Reitsch-Căpraru: Téba - Kollázs az Eschil című műből (Temesvári Zeneegyetem, kétnyelvű - román, német - előadás)21.30 óra: Cornelius Dannenberg: Alles (Hochschule der Künste Bern, Svájc, német nyelvű előadás)

Szombat, november 23.:
12 óra: Piroska (Kolozsvári AnimaArt Egyesület, román nyelvű előadás gyerekeknek)
14 óra: Laura Seucan: Egy (rang)létra változatai (fotókiállítás-megnyitó, a Károlyi-kastély kiállítóterme)
17 óra: Ion Luca Caragiale: O scrisoare pierdută (Craiovai Egyetem, román nyelvű előadás)
19 óra: A hatodik hét (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, magyar nyelvű előadás, 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
21 óra: Shakespeare in love, or love in Shakespeare, vagy ahogy tetszik (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, magyar nyelvű előadás)
22.30 óra: A sepsiszentgyörgyi sZempöl zenekar koncertje (belépőjegy 10 lej)

Vasárnap, november 24.:
15 óra: A nagykárolyi amatőr színjátszás a rendszerváltás küszöbén (dokumentum, plakát- és fotókiállítás, helyszín a Károlyi-kastély kiállítóterme)
17 óra: Samuel Beckett: Godot-ra várva (műhelygyakorlat, k2 Színház, Budapest, magyar nyelvű előadás)
18 óra: Roland Schimmelpfennig: A repülő gyermek (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, magyar nyelvű előadás)
19 óra: Útközben - Szabó Tibor színművész zenei estje (helyszín a Szent László Közösségi Ház)
21 óra: Lucia Mărneanu: 10 studii de iubire cu „i" mic (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, román nyelvű előadás)
22 óra: Cornelius Dannenberg: Me(at) (Hochschule der Künste Bern, Svájc, német nyelvű előadás)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: