2015-07-05 14:41:33• hírek • Szatmár.ro

Alkotni tér vissza Nagykárolyba a SPOT társulat

A nagykárolyi SPOT független színházi társulat júliusban ismét összeáll, hogy tíz napon keresztül - július 5 és 15 között - vendégül lássa a budapesti K2 Színházat, valamint marosvásárhelyi, kolozsvári, nagykárolyi, budapesti (Magyarország) és szabadkai (Szerbia) ifjú színészeket. Az idén magyar nyelven zajló, laboratóriumi típusú kísérleti színháznak a Bobáld régészeti lelőhely ad otthont.

A cél egy olyan előadás megvalósítása, melynek központi témája az identitás. Az alkotási folyamat novemberben ér véget, a IX. alkalommal megrendezett Színművészeti Egyetemek és Főiskolák Nemzetközi Fesztiválja, vagyis a SPOT rendezvény keretein belül. A SPOT társulat bemutatója a rendezvény utolsó napján kerül megrendezésre, november 21-én, szombaton. A SPOT Társulat projektje az egyetlen szakmai kezdeményezés Nagykárolyban, ám nemzetközi sajátossága egyedülállóvá teszi az egész régióban.

Csak profik

A SPOT Társulat idén is teret bisztosít a profi színíszek munkájának. A csapat  olyan művészekből áll össze akik az évek során részt vettek diákokként a SPOT Fesztiválon. Az idei alokotói munkát a K2 Szinház vezeti. Továbbá meghívást kapott Bodea Tibor és Fándly Csaba, két Nagykárolyban született színész is. Mellettük megfigyelőként vesz részt Vitéz Júlia. A végzős diáklány idén készül felvételizni a Kolozsvári Színművészeti Egyetemre és több éve a nagykárolyi amatőr színjátszó köröknek aktív tagja.

A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, mely a Kaposvári Egyetem akkor másodéves színész-hallgatóiból szerveződött. A csapatot két akkor másodéves hallgató, Benkó Bence és Fábián Péter közösen alapította. Az évek során a k2-höz alsóbbéves színész-hallgatók is csatlakoztak, kialakult egy kisebb "kör" az egyetemen, akik visszatérő színészei voltak a formálódó társulatnak. Idővel csatlakozott a műhelyhez látványtervező, menedzser, dramaturg, rendezőasszisztens is, lassanként létrejött egy állandósulni látszó társulat. 2011-ben létrejött a k2 Színház Alapítvány, és még ugyanebben az évben az együttes felvételt nyert a Független Előadó-művészeti Szövetségbe (FESZ), melynek azóta is tagja.

Az idei csapat további tagjai: Borsányi Dániel, Piti Emőke, Viktor Balázs, Sebők Maya, Daróczi Noémi, Jeli Sára Luca, Czumbil Orsolya, Sipos Krisztina es Rusz Péter. Őket novemberben Bocsárdi Magor egészíti ki.

"Mi a mi?"


Az idei előadás munkacíme Mi a mi?, alcíme pedig MAGYARázat egy felvonásban. Benkó Bence és Fábián Péter,  rendezők, elárulták, hogy a cím lopott: „Esterházy Pétertől loptuk, aki a <<Mi a magyar?>> című, 2005-ben megjelent tanulmánykötetben közzétett cikkének adta ezt a címet. A "mi a magyar?" kérdésére visszakérdez: <<mi a mi?>>.

''Tíz év telt el a cikk megjelenése óta, és a kérdés mit sem vesztett aktualitásából. Mielőtt elkezdjük kutatni magyarságunk, azt a kérdést kell megválaszoljuk, mi a kérdésfelvetés oka. Mi a mi? Miért van szüksége a magyarságnak, hogy minduntalan saját magyarságát definiálja? Olyan egyszerűnek tetszenék természetes dolognak kezelni azt, hogy valaki német, angol, cigány, zulu, vagy éppen magyar. Vajon a zuluk is kutatják önnön zuluságuk, vagy nekik olyan természetes, hogy zuluk, mint a levegővétel? Magyarnak lenni lehet, hogy nem természetes dolog. Vagy nem ismerjük fel, hogy az. Miért? Mi a magyar? Mi a mi? Ritkán adatik meg, hogy erről a kényes témáról határontúliak és határoninneniek közösen gondolkodhassanak. Az még ritkább, hogy történetesen ezek a magyarok színházcsinálók: színészek, rendezők, írók, látványosok. Pláne, hogy huszonéves fiatalok'' - írja a SPOT közleménye.

Egy maroknyi fiatal magyar színházcsinálót gyűjtött össze a SPOT Társulat, hogy a fesztivál székhelyén, Nagykárolyban elmélkedjenek, improvizáljanak, vitatkozzanak, zenéljenek, táncoljanak össze egy előadást a nagy kérdést kutatván: mi a mi?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: