2017-05-09 12:25:46• hírek • MTI

Alkotmányosan tiltják a melegházasságot

Megszavazta a román képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.

Az alaptörvény módosítására (amely jelenleg "házastársakat" említ a család meghatározásánál) a Koalíció a családért elnevezésű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely - a többi keresztény egyház támogatásával - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez. A képviselőház 232 vokssal, 22 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet, amelynek hatályba lépéséhez szenátusi megerősítés és érvényes és eredményes népszavazás is szükséges.

A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól kapta. A legtöbb ellenszavazat a tavaly alakult Mentsétek meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői közül 12-en támogatták, ketten ellenezték a kezdeményezést, két törvényhozójuk pedig tartózkodott. Romániában az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján népszavazást kell kiírni.

Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (btk.) azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó" homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.

A Koalíció a családért nevű csoportnak fél év alatt a parlamenti beterjesztéshez szükséges félmillió helyett hárommillió aláírást sikerült összegyűjtenie egy polgári kezdeményezéséhez, így egyetlen politikai erő sem mert nyilvánosan állást foglalni a polgári kezdeményezés ellen, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság (ptk.-ban már szereplő) tiltását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: