2012-07-25 09:27:47• hírek • MTI

Alkotmányos a népszavazás időtartamának meghosszabbítása

Nem ütközik az alaptörvénybe a román képviselőháznak az a korábbi döntése, miszerint négy órával meghosszabbítják a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazáson a szavazókörzetek nyitva tartását - döntötte el kedden a román alkotmánybíróság.

A taláros testületnek azt követően kellett állást foglalnia, hogy a Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) megtámadta az alkotmánybíróságon a szavazókörzetek nyitvatartási idejének meghosszabbítását.
A vasárnapi referendumon 7 és 23 óra között lehet majd szavazni, a módosítás előtt a jogszabály 8 és 20 óra közötti nyitva tartást írt elő.

A PDL több óvást nyújtott be, de egy kivételével mindet elutasította a taláros testület. A szavazókörzetek 7 órától 23 óráig való nyitva tartása mellett a demokrata pártiak azt is kifogásolták, hogy "túl homályos" a július 29-i népszavazásról elfogadott parlamenti határozat egyik cikkelye, mely szerint a parlamentnek kell eldöntenie "a továbbiakban követendő procedúrát", amennyiben az alkotmánybíróság a népszavazás érvénytelenségét állapítja meg. Az alkotmánybíróság ezt a kifogásukat is elutasította.

A  képviselőház július 18-án fogadta el a referendumtörvényt módosító sürgősségi kormányrendeletet, amely eredetileg eltörölte volna a népszavazás érvényességi küszöbét. E küszöb szerint a referendum csak akkor lehet érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők fele plusz egy fő megjelenik az urnák előtt. Az alkotmánybíróság jelezte korábban, hogy csak abban az esetben fogja elismerni a vasárnapi népszavazás eredményét, ha teljesül a részvételhez kapcsolódó érvényességi feltétel. Az Európai Unió vezetőinek nyomására a kormányt támogató pártok végül módosították a rendeletet, és megtartották az érvényességi küszöböt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: