2013-05-30 10:19:05• hírek • MTI

Alkotmánymódosítás - Nemzetállam marad Románia

Nem változik Románia nemzetállamként való meghatározása, miután az alkotmánymódosítás szövegét előkészítő parlamenti bizottság elvetette szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatát, hogy töröljék ezt a jelzőt az alkotmány első cikkelyéből - jelentette a román média.

A hatályos alkotmány szerint "Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam".
Az ország nemzetállamként való meghatározásának törlésére tett javaslatot csak a parlamenti különbizottság RMDSZ-es tagja támogatta. A többi tag egyebek közt azzal indokolta elutasító álláspontját, hogy az alkotmány 152. cikkelye korlátokat szab az alaptörvény utólagos módosításának, és a nemzetállami meghatározás megváltoztatását is tiltja.
A bizottság elnapolta az RMDSZ egy másik indítványának megvitatását, amelyben a szövetség azt kezdeményezte, hogy az alkotmány ismerje el államalkotó tényezőkként a nemzeti kisebbségeket.

Ez utóbbi javaslat szellemiségét a testületet vezető Crin Antonescu szenátusi elnök elfogadhatónak nevezte, de a bizottság több tagja szakvéleményt kért arról, hogy a javaslat miként illeszthető be az alkotmányba.
"Jövő héten újratárgyaljuk a javaslatot és azt is, hogy az első cikkelyben van-e a helye vagy a nemzeti kisebbségekről szóló hatodik cikkelyben" - tájékoztatta az MTI-t a munkában részt vevő Márton Árpád parlamenti képviselő.
Arra a kérdésre: mekkora esélyt lát államalkotó tényezőkként elismertetni Románia nemzeti kisebbségeit, amikor nem szabad hozzányúlni az állam jellegét leíró első cikkelyhez, Márton Árpád azt mondta, hogy a cikkely kiegészítésére tiltás nem vonatkozik.

"Az a bizonyos cikkely csak az első cikkelyben felsorolt jellemzőket teszi módosíthatatlanná, illetve a köztársasági államformát. Sem azt nem tiltja, hogy az egyes cikkelybe bekerüljenek más bekezdések, sem azt, hogy máshova bekerüljön a kisebbségeket államalkotó tényezőkként meghatározó megfogalmazás. Éppen most szavaztuk meg, hogy az első cikkelybe bekerüljön egy olyan bekezdés, amely szerint az emberi méltóság sérthetetlen és azt minden állami hatósának védenie kell" - mutatott rá az RMDSZ képviselője.

A német kisebbség képviseletében parlamenti mandátumot szerzett Ovidiu Gant kifejtette, hogy különbséget kell tenni az őshonos kisebbségek és a vendégmunkások között.
Petre Roman liberális képviselő, volt kormányfő szerint a kisebbségek nem az állam, hanem a társadalom alkotó részei, és más megfogalmazásban támogatni tudná megemlítésüket az államot leíró alkotmányos szövegben.

A parlamenti különbizottság szerdán kezdte meg az alkotmánymódosító tervezet kidolgozását, miután a frakciók és a civil szféra indítványait összegző úgynevezett alkotmánymódosító fórum beterjesztette javaslatait. Ez a testület készíti elő az alkotmánymódosítás tervezetét, amelynek elfogadásához a parlament plénumának kétharmados döntésére, illetve érvényes és eredményes népszavazásra lesz szükség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: