2007-12-13 11:39:27• hírek • Szatmar.ro

Alkotmányellenes az új választási törvény

traian_basescuAlaptörvénybe ütközik a nemrég megszavazott választási törvény.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság a kormány által korábban felelősségvállalással a parlament elé terjesztett és elfogadott választási törvényt, amely az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről rendelkezik.
 
A jogszabály értelmében a mandátumok körülbelül felét az egyéni választókerületek első helyezettjei nyerik el, a parlamenti helyek másik fele pedig az országos visszaosztás nyomán a választókerületekben második, esetleg harmadik helyen végzett jelölteket illeti meg.
 
Traian Băsescu államfő egyebek között az úgynevezett kiegészítő listákat kifogásolta, ugyanis a pártoknak lehetőséget teremt a jogszabály arra is, hogy erről a névsorról is mandátumokat osszanak ki. Lehetnek ugyanis olyan pártok, amelyek a visszaosztás alapján több mandátumra jogosultak, de nincs elég jelöltjük a választókerületekben, ezért csak a kiegészítő listáról jelölhetik ki törvényhozóikat. Az államfő továbbá nehezményezte, hogy a jogszabály jelenlegi formájában ezekről a listákról nem készülnek szavazócédulák, hanem csak kifüggesztik azokat egy hirdetőtáblára a szavazókörzetekben.

Ez az előírás lényeges szempont az RMDSZ számára, ugyanis az érdekvédelmi szervezet így juttathatna a magyarok által gyérebben lakott szórványmegyékből is képviselőket a bukaresti parlamentbe.

Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke úgy vélte: a törvény módosítható az alkotmánybíróság által megfogalmazott elvárások szerint. Jelezte: ha a parlamentben a pártok húzzák az időt, akkor a kormány sürgősségi kormányrendeletet fogadhat el.

A vita miatt előfordulhat, hogy a jelenlegi listás rendszer lesz érvényben a jövő évi parlamenti választáson is. Az RMDSZ vezetői többször elismerték, a magyarság számára ez kedvez leginkább.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: