2010-12-31 08:47:45• hírek • Szatmár.ro

Alkohol és ágyközeli állapot

Az önfeledt bulizások hatására sokakkal előfordul, hogy az alkoholfogyasztás szempontjából túllőnek a célon, vagyis „túlisszák magukat". Megannyi módszer közül választhatunk, nézzünk néhány másnaposság elleni hatásos túlélőtippet.

Előzzük meg a fejfájást. Mielőtt mámoros állapotban ágyba dőlnénk, feltétlenül igyunk meg legalább egy liternyi vizet. Sok esetben a víz is kikívánkozik belőlünk, de sebaj, legalább beindul a gyomor önmosási folyamata. A folyadékpótlás azért szükséges, mert általa megelőzhetjük a kiszáradást. Az elveszett folyadékot tehát feltétlenül pótolni kell. Amit mindenképpen kerülni kell az a koffein, mivel a kávé még inkább kiszárítja az amúgy sem jó állapotban lévő szervezetünket. Felejtsük el a savas üdítőitalok- valamint a tej fogyasztását is, mivel ezeket a gyomor nehezebben dolgozza fel, vagy éppen savtúltengéshez vezetnek.

A fájdalomcsillapítóról se feledkezzünk meg. Nem mindegy, milyen gyógyszert veszünk be. Vegyük figyelembe azt is, ha esetleg előzőleg gyomorproblémáink vagy más emésztési gondjaink voltak. A fájdalomcsillapító jellegétől függően, a szervezetben maradt alkoholmennyiség és a gyógyszer együttes hatása irritálhatja a gyomrot. Amennyiben gyomorsavtúltengésünk van, vegyünk be egy olyan gyógyszert, ami a gyomorégésen kívül a hányingert is elmulasztja.

Ne feledkezzünk meg a cukorpótlásról sem. A másnapi szédelgés elkerülése végett feltétlenül pótolnunk kell a kiürült cukormennyiséget, ezért együnk csokit vagy nassoljunk más édességet.

Mindezek után irány az ágy vagy a padló. A nyugodt, pihentető alvás érdekében, mámoros állapotban sokszor jobban tesszük, ha nem az ágyba, hanem a padlóra fekszünk. Legyen mellettünk vagy kézközelben víz, a szükséges gyógyszer, sötétítsük be a helyiséget, alkalmazzunk vizes ruhás borogatást, zárjunk ki minden zavaró tényezőt és aludjunk, ameddig szervezetünk is úgy kívánja!


A fájdalomcsillapító jellegétől függően, a szervezetben maradt alkoholmennyiség és a gyógyszer együttes hatása irritálhatja a gyomrot

A fájdalomcsillapító jellegétől függően, a szervezetben maradt alkoholmennyiség és a gyógyszer együttes hatása irritálhatja a gyomrot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: