2018-02-25 08:56:20• hírek • Bede Emőke

Alkatrészenként próbálják az országba hozni a lopott motorokat

Az utóbbi időben megszaporodtak az arról szóló híradások, hogy Olaszországból lopott motorokkerékpárokat szeretnének Romániába hozni. Vasárnap reggel valaki ismét szerencsét próbált.

A határőrök figyelme azonban a hét utolsó napján sem lankad, T. Vladislav hiába próbálta behozni az országba a darabokra szedett motorbicikliket. A 38 éves román és ukrán állampolgársággal is rendelkező férfi reggel hét órakor jelent meg a határátkelőnél, Mercedes típusú furgonjában a személyes holmik mellett azonban olyan rakományt is szállított, mely felkeltette a határőrök gyanúját.
 

Az ellenőrzések után kiderült, az alkatrészek összesen hat motorkerékpárt tesznek ki. Mi több, arra is hamar fény derült, hogy a hat kétkerekű járművet Olaszországban keresik, ugyanis ellopták őket. A 30 ezer lej értékű alkatrészeket a határrendészet lefoglalta, a férfi ellen pedig nyomozást indítottak. Egyelőre nem tisztázott, hogy csak a szállítás volt a feladata vagy a lopásban is része volt.
 

Ám nem ez volt az egyetlen eset a hétévége során. Szombat délután egy utánfutós személyautó szeretett volna az ország területére lépni. Mint az átvizsgáláskor kiderült, az utánfutón egy Piaggio márkájú robogó utazik, viszont a papírokkal nem volt minden rendben, ugyanis a járművet még 2017 augusztusában lopták el ugyancsak Olaszországban. A 4 ezer lej értékű robogót lefoglalták, D. Vasile ellen pedig hasonló eljárást indítottak, mint T. Vladislav ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: