2010-12-17 10:51:30• hírek • Dorogman László/MTI

Alkalom szüli a tolvajt

Alkalom szüli a tolvajt: ez a közmondás jól illik a zwickaui Sachsenring autógyár egy élelmes dolgozójára, aki 1980 és 1988 között huszonöt vadonatúj Trabantot lopott ki az üzemből, majd a feketepiacon értékesítette őket.

Az illető, akinek tettéről csak álnéven számolt be minap a Berliner Zeitung, lakatosként dolgozott a "papírjaguárokat" gyártó szászországi üzemben. Mint utóbb bevallotta, egy szupermarketben vagy áruházban soha nem mert volna semmit elemelni; ott túl nagy volt a lebukás veszélye.

Nem úgy az autógyárban. A tolvaj dolgát már az egyes üzemrészek elhelyezése is megkönnyítette. Az I-es csarnokban készültek a karosszériaelemek, amelyek ezután a III-as csarnokba kerültek festés és fényezés céljából, és itt illesztették össze a duroplasztból készült darabokat. Az összeszerelés azután a II-es üzemcsarnokban történt. Innen a dolgozók a kész Trabantokat "lábon", azaz négy keréken vitték át az I-es üzemrészbe, amelynek közvetlen szomszédságában volt a teherpályaudvar. Innen tehervagonokban történt a Trabantok kiszállítása a "keletnémet Merkur" telepeire.

A szemfüles lakatos kihasználta mind a saját beosztását, mind pedig azt, hogy a menetkész gépkocsikat csak akkor regisztrálták a gyár illetékesei, amikor az I-es üzemből átkerültek a teherpályaudvarra. P.B. munkaköri feladata az volt, hogy megvizsgálja a készre szerelt Trabantokat, nincs-e rajtuk fényezési hiba, és ha talált ilyent, kijavítsa. 1968 óta dolgozott a Sachsenringben, így kifigyelte a biztonsági rendszer kiskapuit. Mindig akkor lépett akcióba, amikor a II-es üzem udvarán különösen sok autó gyűlt össze; ilyenkor ugyanis nem tűnik fel, ha egy hiányzik közülük

Az esti műszak vacsoraszünetében, fél és háromnegyed tíz között kiválasztott egy kocsit, amelyben - mint minden készre szerelt Trabantban - benne volt az indítókulcs. A gyári rendészek ugyan ellenőrizték a kapun kihajtókat, ám a tolvajt soha nem állították meg. Abban a hitben voltak, hogy P.B. egyike azon munkásoknak, akiknek feladata a kész autók átszállítása az I-es üzembe. A lakatos azonban nem oda vitte az elkötött járművet, hanem egy mellékutcában leállította, felhelyezve rá egy civil rendszámot. Műszakja végeztével saját autóján ment haza, hogy kifürkéssze, nem végeznek-e a rendőrök ellenőrzést az utakon. Ha tiszta volt a levegő, akkor gyalog visszament a mellékutcába, és hazafurikázott a lopott Trabival.

Az értékesítés ugyanilyen egyszerű volt. Mivel a 80-as években már egymillió fölött volt a Trabant-előjegyzések száma, s a várakozási idő meghaladta tíz évet, az üzemi szarka könnyen talált vevőkre - akik ráadásul a bolti árnál (limuzin esetében például 8920 márka) többet is hajlandók voltak fizetni. "Ügyfeleit" öreg Trabantok tulajdonosai közül kereste ki. A vadonatúj kocsiból kivágta az alvázszámot, és a kimustrált példányéval helyettesítette. A vevők, akik nagyjából tízezer keletnémet márkát fizettek az "előnyös cseréért", attól kezdve új Trabanttal járhattak - a levetett régi autó papírjaival. Ha a két kocsi színe eltérő volt, kitaláltak valamilyen mesét a "színváltozásra".


Egy egykoron szebb időket megélt ''papírjaguár''
Egy egykoron szebb időket megélt ''papírjaguár''


P.B. a huszonöt Trabant saját zsebre történt értékesítésével negyedmillió NDK-márkára tett szert. Ez hihetetlen pénz volt akkoriban, amikor egy havi átlagkereset 800-900 márka között mozgott. A lakatos élt, mint Marci Hevesen: élelmiszert, élvezeti cikkeket (köztük nyugati importárukat) a Delikat boltokban vásárolt; ruhát, cipőt a szintén borsos árairól híres Exquisit üzletekből vett magának és családjának. Minden évben külföldre utazott nyaralni - még ha csak a "testvéri" szocialista országokba is.

1988-ban aztán lebukott, a karl-marx-stadti bíróság kilenc évi börtönre és 258 668,35 márka kártérítésre ítélte. A bírót nem hatotta meg védekezése, miszerint ő szó szerint vette Erich Honeckernek azt a valamelyik pártkongresszuson hangoztatott lózungját, hogy a szocialista üzemekből "az eddiginél többet lehet kihozni".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: