Az esti műszak vacsoraszünetében, fél és háromnegyed tíz között kiválasztott egy kocsit, amelyben - mint minden készre szerelt Trabantban - benne volt az indítókulcs. A gyári rendészek ugyan ellenőrizték a kapun kihajtókat, ám a tolvajt soha nem állították meg. Abban a hitben voltak, hogy P.B. egyike azon munkásoknak, akiknek feladata a kész autók átszállítása az I-es üzembe. A lakatos azonban nem oda vitte az elkötött járművet, hanem egy mellékutcában leállította, felhelyezve rá egy civil rendszámot. Műszakja végeztével saját autóján ment haza, hogy kifürkéssze, nem végeznek-e a rendőrök ellenőrzést az utakon. Ha tiszta volt a levegő, akkor gyalog visszament a mellékutcába, és hazafurikázott a lopott Trabival.
Az értékesítés ugyanilyen egyszerű volt. Mivel a 80-as években már egymillió fölött volt a Trabant-előjegyzések száma, s a várakozási idő meghaladta tíz évet, az üzemi szarka könnyen talált vevőkre - akik ráadásul a bolti árnál (limuzin esetében például 8920 márka) többet is hajlandók voltak fizetni. "Ügyfeleit" öreg Trabantok tulajdonosai közül kereste ki. A vadonatúj kocsiból kivágta az alvázszámot, és a kimustrált példányéval helyettesítette. A vevők, akik nagyjából tízezer keletnémet márkát fizettek az "előnyös cseréért", attól kezdve új Trabanttal járhattak - a levetett régi autó papírjaival. Ha a két kocsi színe eltérő volt, kitaláltak valamilyen mesét a "színváltozásra".
Egy egykoron szebb időket megélt ''papírjaguár''
P.B. a huszonöt Trabant saját zsebre történt értékesítésével negyedmillió NDK-márkára tett szert. Ez hihetetlen pénz volt akkoriban, amikor egy havi átlagkereset 800-900 márka között mozgott. A lakatos élt, mint Marci Hevesen: élelmiszert, élvezeti cikkeket (köztük nyugati importárukat) a Delikat boltokban vásárolt; ruhát, cipőt a szintén borsos árairól híres Exquisit üzletekből vett magának és családjának. Minden évben külföldre utazott nyaralni - még ha csak a "testvéri" szocialista országokba is.
1988-ban aztán lebukott, a karl-marx-stadti bíróság kilenc évi börtönre és 258 668,35 márka kártérítésre ítélte. A bírót nem hatotta meg védekezése, miszerint ő szó szerint vette Erich Honeckernek azt a valamelyik pártkongresszuson hangoztatott lózungját, hogy a szocialista üzemekből "az eddiginél többet lehet kihozni".
