2014-06-01 04:00:00• hírek • Kocsis Zoltán

Alina Andreevna Szatmárnémeti szépe!

Az Avram Iancu Általános Iskola diákja lett idén Szatmárnémeti szépe, miután a városnapok keretein belül megrendezett szépségversenyen az élen végzett. A mindössze 14 éves leányzónak nem csak a tíz hasonlóan szép vetélytársával, de a csípős hideggel is meg kellett küzdenie.

Miután a program már az első nap teljesen a feje tetejére állt és egyetlen koncertet sem akkor tartottak meg, amikor a program szerint kellett volna, szombaton egy órát késett az oly sokak által várt szépségverseny. Ugyanakkor jó ötletnek bizonyult a versenyt délutánról estére tenni, mert így már alaposan megtelt a színpad előtti tér.

A versenyen összesen 11 szépség vett részt, többségük alig 14-16 éves. Az évszakhoz képest szokatlanul csípős hideg ellenére a lányok az alkalmi és az estélyi ruhák mellett fürdőruhákban is felvonultak a színpadon. Amíg átöltöztek, a közönség divat-és táncbemutatókat nézhetett meg.

A zsűri döntése alapján végül Alina Andreevna lett Szatmárnémeti szépe, ő vehette át a királynőnek járó koronát a tavaly szintén 14 évesen nyerő Roxana Constantintól. A második helyen Claudia Ianinco, a harmadikon pedig Bianca Oros végzett, míg a népszerűségi díjat Bianca Maticu vehette át.

A szépségverseny legszebb jelenete azonban a kulisszák mögött játszódott le, amikor Alina Andreevna szabad utat engedett érzelmeinek és zokogva ünnepelte, hogy egy évig ő Szatmárnémeti szépe.

A szépségverseny résztvevői:
Timea Miclăuș - Unirea Magánlíceum
Alina Andreevna, - Avram Iancu Általános Iskola
Mihaela Homa - George Emil Palade Élelmiszeripari Líceum
Andreea Haiduc - Gheorghe Dragoș Közgazdasági Gimnázium
Romina Neamț - Nicolae Steinhardt Ortodox Teológiai Gimnázium
Tar Eveline - Gheorghe Dragoș Közgazdasági Gimnázium
Mădălina Roatiș - Johann Ettinger Német Elméleti Líceum
Bianca Maticu - Ioan Slavici Főgimnázium
Bianca Olah - Gheorghe Dragoș Közgazdasági Gimnázium
Claudia Iarinco - Aurel Popp Művészeti Iskola
Ioana Tofei - Gheorghe Dragoș Közgazdasági Gimnázium

Íme az utolsó nap programja:

Június 1., vasárnap

11:00 - gyerekprogramok, könnyűzenei programok a Gyerekek Palotájának művészeivel
11:30 - Részlet a Hófehérke balettelőadásból - az Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceum és a Modefit Stúdió bemutatásában
11:40 - Filip Alexia Maria fellépése
11:45 - Népzene és néptánc - óvodák közötti verseny
13:10 - Indián és modern tánc - 1. számú óvoda Arlechino csoportjának bemutatója
13.20 - Modern gyerektánc - Gyerekek Palotája
13.30 - Hip Hop tánc - Crazy Kids
13.40 - Kölyökfitnessz - az Egri Általános Iskola diákjaival
14.00 - Népzenei előadás - a Gyerekek Palotájának Codrisorul együttesével
14.30 - Aerobic és balett - az Octavian Goga Általános Iskola diákjaival
18:00 - Horea Someşan, Rafaelo, Funktion - szatmári zenekarok koncertje
20:00 - Sylvia koncert
20:30 - Perfect Style táncbemutató
20:45 - Mihai Margineanu koncert
21:30 - BUG Mafia koncert

Népzenei szinpad, Vasile Lucaciu tér:
16:45 - Angela Munteanu
17:00 - Ghita Blidar
17:20 - Sergiu és Dana Matosan
17:40 - Vlad Doros
18:00 - Andrada Barsauan
18:20 - Sorin Buc
18:40 - Georgiana Marina
19:00 - Ceatara Néptáncegyüttes és Ana Holdis Pop
19:40 - Nicolae Sabau
20:00 - Angela Buciu
20:30 - Petrica Muresan
21:00 - Dumitru Farcas
21:30 - Cristian Pomohaci

A Szatmárnémeti városnapok kísérő-rendezvényei

Június 1., vasárnap

11.00 - Virágkarnevál és fúvószenekaros felvonulás - a Kossuth-kerttől a régi városközpontig
15.00 - könnyűzenei előadások, Jam Jazz Session - Corneliu Coposu sétány
15.30 - Erősember verseny Romániai és külföldi résztvevőkkel az 1 Decembrie 1918 utcában

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: