2012-10-01 13:16:20• hírek • Baranyi László, MTI

Alig változtak az erőviszonyok a román politikában

Nem számítanak lényegi változásra a román elemzők a jobb- és baloldal közötti erőviszonyok tekintetében azt követően, hogy szombaton megalakult a jobbközép pártok választási koalíciója Igaz Románia Szövetség (ARD) néven, amely a kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL) szemben próbál egységes alternatívát teremteni a decemberi parlamenti választásokon - derül ki a hétfői román lapokban megjelent kommentárokból.

A jobboldali Evenimentul Zilei a CSOP közvéleménykutató-intézet legutóbbi felmérését közli Az ARD megjelenése ötven százalék alá nyomja az USL-t címmel.

A szeptember 20. és 23. között végzett kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek 48 százaléka az USL-re, 24 százaléka az ARD-re, 12 százaléka Dan Diaconescu Néppártjára és 5 százaléka a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavazna. A címben foglalt állítás ellenére, a lap által idézett korábbi CSOP-felmérések eredményeiből az látszik, hogy az ARD támogatottsága alig négy százalékkal nagyobb, mint legnagyobb tagpártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) augusztusi támogatottsága, míg az USL csak két százalékkal esett vissza.

A lap kommentátora, Laura Ciobanu már látni véli, hogy az USL nem szerez abszolút többséget a decemberi választásokon, és így semmi sem kényszeríti a jobboldallal rokonszenvező Traian Basescu államfőt arra, hogy az USL jelöltjét bízza meg kormányalakítással. "Ahhoz azonban, hogy kormányalakítási ambíciói legyenek a jobboldalnak, az ARD-nek legalább 30 százalékra kellene javulnia" - véli Ciobanu.

A kormányzó USL szócsövének tekintett Jurnalul Nationalban Petru Calapodescu úgy vélekedik: a jobbközép pártszövetség valójában nem más, mint a ruhát cserélt PDL, amelyet szintén Basescu mozgat a háttérből.

"Kicsit megmosdatták és bepúderezték a PDL narancssárga arcán a pattanásokat, és így próbálnak leplezni annyi év hozzá nem értést, visszaélést és rablást" - írja Calapodescu. A balliberális kormányzattal többnyire kritikus Adevarulban Grigore Cartianu ez alkalommal a jobboldalt ostorozza az ARD programjában szereplő, szerinte teljesíthetetlen választási ígéretek miatt.

A szerző szerint ugyanis nagyfokú demagógiára vallanak az ARD azon célkitűzései, miszerint hatalomra kerülése esetén 16-ról 12 százalékra csökkentené az egységes társasági adót, 700-ról 1000 lejre növelné a minimálbért, és csökkentené a tb-járulékokat. Cartianu szerint, ha ez megvalósítható lenne, akkor nem kellett volna a PDL-nek 25 százalékkal csökkentenie a közalkalmazotti béreket és öt százalékkal növelnie az áfát.

"Ha a jobboldal is a populizmusban szakértő baloldal nyomdokaiba lép, akkor a teljesíthetetlen ígéretek zsákutcájába kerül, és ebben a zsákutcában nem fér meg két csirkefogó" - zárja elemzését az Adevarul cikkírója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: