2020-01-26 10:11:38• hírek • Bede Emőke

Alig három hónap múlva bezárhat a nagykárolyi kutyamenhely

A nagykárolyi Puffi Egyesület kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet: több mint 1880 kutyát és közel 300 macskát sikerült ivartalanítani, 1280-nál is több ebnek pedig gazdit találtak. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy alig három hónap múlva a Puffi által üzemeltetett állatmenhely beszünteti tevékenységét. Az okokról az egyesület egy Facebook-bejegyzésben számolt be részletesen.

„Közel 10 évig dolgoztunk azért szünet nélkül, hogy a gazdátlan ebeket megmentsük. Eleinte több önkéntesünk volt, de idővel az önkéntesek szubjektív vagy objektív okokra hivatkozva eltűntek, s emiatt az elmúlt három évben már csak ketten végeztük ezt a munkát. Elfáradtunk” – olvasható a bejegyzésben, mely részletesen kifejti azt is, milyen feladatai vannak az egyesületnek. Amellett, hogy otthont adnak a gazdátlan ebeknek, napi szinten gondoskodni kell az ellátásukról, illetve törekedni kell az örökbe adásukra is, hogy ezáltal helyek szabaduljanak fel az újonnan érkező kutyáknak.

 

E napi teendőkön kívül az egyesület folyamatosan támogatásért kilincselt, hogy legyen miből fedezniük az állatok ivartalanítását, az oltásokat, a féregtelenítést, az azonosító mikrochip beültetését, illetve a menhely két-három alkalmazottjának bérét. Erre főként azóta volt szükség, mióta 2017-ben megszünt az egyesület és a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közti együttműködés, s így a helyi önkormányzat már nem finanszírozta e tevékenységeket.


Mindezen okokra hivatkozva, az egyesület vezetője úgy döntött, visszalép a Puffi éléről, s ha rövid időn belül nem csatlakozik a csapathoz egy elhivatott állatbarát, aki tovább viszi a feladatokat, akkor vélhetően három hónap múlva a kutyamenhely is bezárja kapuit. Az egyesület tájékoztatása szerint jelenleg még 40 eb várja, hogy egy szerető gazdi hazavigye. Épp ezért arra kérik a kutyabarátokat, hogy lehetőségeik szerint fogadjanak örökbe egy négylábút, hogy azok ne kerüljenek vissza ismét az utcára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: