2012-10-05 00:24:30• hírek • Kocsis Zoltán

Alig fél óra alatt ütötte ki a Videoton a Sportingot

fotó: MTI
fotó: MTI

Mind a magyar, mind a román csapat győzelmet szerzett első hazai meccsén a labdarúgó Európa Liga második csoportkörében. Amíg azonban a Steaua Köbenhavn elleni szerencsés győzelme nem számít meglepetésnek, a Videoton sikere az est legnagyobb szenzációját okozta: a székesfehérváriak 3-0-ra kiütötték a portugál sztárcsapatot, a Sporting Lisszabont.

Utoljára 23 évvel ezelőtt szerepelt a Videoton FC európai kupasorozat főtábláján, így érthető, hogy az Európa Liga csoportkörének első hazai felvonásán teltház várta a csapatokat. A fehérváriak bátran kezdtek, nem látszott görcsösség a játékukon. Ráadásul az első húsz perc magyar szempontból álomszerűre sikeredett, hiszen előbb egy begyakorolt szögletfigurából Vinicius szerzett vezetést aVideotonnak, majd nem sokkal később egy mintaszerű kontratámadás végén Filipe Oliveira növelte a hazaiak előnyét.

Kétgólos vezetése tudatában Paulo Sousa csapata kissé visszahúzódott, a 18-szoros portugál bajnok Sporting védő helyett csatárt cserélt, irányított is néhány percig, de komolyabban nem veszélyeztette a hazai kaput. A Videoton azonban Nikolics góljával már igazi örömmámorba repítette a hazai szurkolókat.

Fordulás után a Sporting teljesen beszorította a magyar csapatot. Többnyire a bal oldalon vezették támadásaikat a lisszaboniak, és veszélyes akcióikból körbelőtték a hazai kaput, sőt, többször Bozovicnak kellett hárítania. A piros-kékek szervezetten védekeztek, s olykor-olykor gyors ellentámadással próbáltak megindulni, bár erre sok lehetőségük nem volt. A portugálok egyre elkeseredettebben támadtak, de még a 14 szöglet sem volt elegendő számukra a gólszerzéshez. A mérkőzés végén Stopira súlyos sérülése okozott némi keserűséget a hazai drukkereknek.

A csoport másik meccsén hiába vezetett már de Ceulaer és Vossen találataival már 2-0-ra a Genk, a Basel végül Streller két hajrában szerzett találatával kiegyenlített.

Szintén a hajrában szerzett gólt a Steaua is odahaza a Köbenhavn ellen, ez pedig a román rekordbajnok győzelmét jelentette a dán Köbenhavn ellenében. Az első félidő annyira eseménytelen volt, hogy a két csapat egyetlen komoly helyzetet sem volt képes kialakítani, nagyjából kiegyenlített mezőnyjáték folyt.

A második félidőre valamelyest felpörögtek az események, előbb Nikolic lőtt estében kapura, majd két dán lehetőség után ismét a montenegrói került helyzetbe, de lövését az utolsó pillanatban blokkolta a védő. A 82. percben aztán ismét Nikolic került az események középpontjába, amikor Tanase jobb oldali lövésébe Stadgaard tette bele a fejét, a labda pedig a csatárra pattant, majd Sigurðsson érintésével a hálóban kötött ki. A Steaua szerencséje néhány perccel később is kitartott, amikor Santin centikkel maradt le egy keresztlabdáról, ami az egyenlítést jelenthette volna.

A csoport másik meccsén a Molde 2-0 arányban legyőzte az egyre nagyobb bajban lévő Stuttgartot.

fotó: fck.dk

Huszti Szabolcs ismét betalált, csapata, a Hannover pedig úgy fordított 2-1-re a Levante ellen, hogy a 9. perctől emberhátrányban focizott. A spanyolok vezető gólját Michel szerezte tizenegyesből. Huszti szintén büntetőből egyenlített, majd Ya Konan a győztes gólt is meglőtte.

A másik magyar játékos, Lencse László egy félidőt kapott az est legfordulatosabb meccsén. A Kirjat Smona Abuhazera révén szerezte meg a vezetést a Lyon ellen, ám a franciák Fofana, Monzon és Réveillére góljaival fél óra alatt fordítottak. Az izraeliek nem adták fel, Levi és Abuhazera révén pedig kiegyenlítettek. Ezzel azonban még nem volt vége, mert az utolsó percben Fofana végül megszerezte a vendégek győztes gólját.

Európa-liga, második forduló:

G csoport:
Basel -Genk 2-2
gólok: Streller (71., 11-es, 85.) illetve de Ceulaer (10.), Vossen (38.)
Videoton-Sporting Lisboa 3-0
gólok: Vinicius (15.), Oliveira (21.), Nikolics (35.)
A csoport állása: 1. Genk 4p., 2. Videoton 3p., 3. Basel 2p., 4. Sporting 1p.

E csoport:
Molde
-VfB Stuttgart 2-0
gólok: Berget (58.), Chukwu (88.)
a vendégeknél Hajnal Tamás a 68. percig volt a pályán
Steaua Bucuresti -Köbenhavn 1-0
gól: Nikolic (82.)
A csoport állása: 1. Steaua 4p., 2. Molde 3p., 3. Köbenhavn 3p., 4. Stuttgart 1p.

A csoport:
Anzsi Mahacskala
-Young Boys 2-0
gólok: Eto'o (62. 11-es, 90.)
FC Liverpool -Udinese 2-3
gólok: Shelvey (23.), Suarez (75.) illetve di Natale (46.), Coates (70., öngól), Pasquale (72.)
A csoport állása: 1. Anzsi 4p., 2. Udinese 4p., 3. Liverpool 3p., 4. Young Boys 0p.

B csoport:
Académica - Hapoel Tel-Aviv 1-1
gólok: Cissé (47.) illetve Damari (90.)
Atlético Madrid -Plzen 1-0
gól: Rodriguez (92.)
A csoport állása: 1. Atletico 6p., 2. Plzen 3p., 3. Academica 1p., 4. Hapoel 1p.

C csoport:
Olympique Marseille
-AEL Limasszol 5-1
gólok: Fanni (42.), Mendes (61.), Remy (76.), Gignac (90.)
Borussia Mönchengladbach - Fenerbahce 2-4
gólok: de Jong (18.), de Camargo (74.) illetve Cristian (25., 87.), Meireles (40.), Kuyt (71.)
A csoport állása: 1. Marseille 4p., 2. Fenerbahce 4p., 3. Mönchengladbach 1p., 4. Limasszol 1p.

D csoport:
FC Bruges
-Marítimo 2-0
gólok: Bacca (57.), Vleminckx (71.)
Newcastle United -Girondins Bordeaux 3-0
gólok: Ameobi (16.), Henrique (40., 11-es), Cissé (49.)
A csoport állása: 1. Newcastle 4p., 2. Bordeaux 3p., 3. Brugge 3p., 4. Maritimo 1p.

F csoport:
AIK Solna -Dnyipro 2-3
gólok: Danielsson (5.), Goitom (45.) illetve Mandziuk (74.), Szelezsnyev (83.)
PSV Eindhoven -Napoli 3-0
gólok: Lens (19.), Mertens (41.), Marcelo (52.)
A csoport állása: 1. Dnyepr 6p., 2. Napoli 3p., 3. PSV 3p., 4. AIK 0p.

H csoport:
Neftci -Internazionale 1-3
gólok: Canales (53.) illetve Coutinho (10.), Obi (30.), Livaja (42.)
Rubin Kazany -Partizan Beograd 2-0
gólok: Karadeniz (44.), Rjazancev (48.)
A csoport állása: 1. Inter 4p., 2. Kazany 4p., 3. Neftci 1p., 4. Partizan 1p.

I csoport:
Hapoel Kiryat Shmona -Olympique Lyon 3-4
gólok: Abuhazera (7., 66., 11-es), Levi (51.) illetve Fofana (16., 90), Monzon (22.), Réveillére (31.)
a hazaiaknál Lencse László az első félidőben volt a pályán
Sparta Praha -Athletic Bilbao 3-1
gólok: Zapotocny (25.), Balaj (41.), Husbauer (56., 11-es) illetve de Marcos (73.)
A csoport állása: 1. Lyon 6p., 2. Sparta 3p., 3. Kirjat Smona 1p., 4. Bilbao 1p.

J csoport:
Lazio
-Maribor 1-0
gól: Ederson (62.)
Panathinaikosz -Tottenham Hotspur 1-1
gólok: Toché (77.) illetve Dawson (35.)
A csoport állása: 1. Lazio 4p., 2. Maribor 3p., 3. Tottenham 2p., 4. Panathinaikosz 0p.

K csoport:
Metaliszt Harkiv
-Rapid Wien 2-0
gólok: Edmar (66.), Xavier (80.)
Rosenborg-Bayer Leverkusen 0-1
gól: Kiessling (77.)
A csoport állása: 1. Metaliszt 4p., 2. Leverkusen 4p., 3. Rosenborg 3p., 4. Rapid 0p

L csoport:
Hannover 96
-Levante 2-1
gólok: Huszti (21, 11-es), Ya Konan (49.) illetve Michel (10, 11-es)
a hazaiaknál Huszti Szabolcs a 85. percig volt a pályán
Helsingborg -Twente 2-2
gólok: Djurdjic (7., 44.) illetve Bengtsson (74.), Douglas (88.)
A csoport állása: 1. Hannover 4p., 2. Levante 3p., 3. Twente 2p., 4. Helsingborgs 1p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: