2013-04-19 08:57:15• hírek • Blikk.hu

Alekosznak vissza kell adnia a nyereménylakását

Elbukta nyereménylakását VV Alekosz, a ValóVilág negyedik szériájának nyertese, aki a bíróság előtt felelt csütörtökön ismételten – lehet, hogy utoljára – a szerződésszegése miatt.

Alekoszt azért perelte be volt kenyéradója, mert feltűnt a konkurencia képernyőjén. Az RTL Klub 35 millió forintot követelt a volt villalakótól a hűtlenségéért, a bíróság csütörtökön délután pedig úgy döntött: Alekosznak vissza kell adnia a 20 millió forintot érő lakást, és be kell fizetnie 1,6 millió forint perköltséget.

Az egykor biztonsági őrként dolgozó férfi sokáig azt hitte, hogy ez nem következik be, sőt még most is abban bízik, találnak valami megoldást arra, hogy esetleg megtarthassa úgy, ahogyan a kapott autót és a bruttó 6 millió forintot, ami a markát ütötte addig, amíg a csatorna folyósította neki a nyereménypénzt. A maradék 6 milliót viszont biztosan nem kapja meg.

Ügyvédje társaságában, magabiztosan érkezett a tárgyalásra az érdi fenegyerek, és szinte rezzenéstelen arccal ülte végig a közel másfél órás tárgyalást, ám az ítélethirdetés előtt már zsebkendővel itatta az izzadtságot a tenyeréből. Nem csoda, hiszen nagy volt a tét…

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: