2013-08-19 20:34:00• hírek • Kocsis Zoltán

Albert Flórián lázba hozta a szatmáriakat!

Példakép. Legenda. Hős. A kívülállóknak. Csapattárs. Apa. Barát. A közelállóknak. Emlék az idősebbeknek, apáktól, nagyapáktól hallott bálvány a fiataloknak. Mindez egy személyben Albert Flórián! Magyarország első és eddig egyetlen aranylabdását hivatott bemutatni az a kiállítás, amely augusztus 19-én, hétfőn nyitotta meg kapuit a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Pályafutását és az embert ismerhetjük meg szeptember 3-ig naponta 10.00 és 18.00 órák között az ingyenes kiállításon.

Rég látott Szatmárnémeti bármely kiállítóterme annyi embert, amennyi hétfő délután a Kölcsey nagytermében megjelent. Ott volt többek között Nm.ft. Schönberger Jenő, a Szatmár megye római katolikus püspöke, Erdei D. István és Kereskényi Gábor parlamenti képviselők, Pataki Csaba szenátor, Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke vagy éppen Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, parlamenti képviselő. Mindenek előtt azonban ott volt Albert Flórián két gyermeke, Magdolna és Flórián. Rövidke köszöntője után Szőcs Péter főszervező, az Identitas Alapítvány elnöke előbbinek adta át a szót.

„Ez a kiállítás elsősorban édesapánkat igyekszik bemutatni. Mindenki tudja, milyen volt sportolóként, melyek voltak az eredményei. Mi azt szeretnénk inkább megmutatni, milyen volt magánemberként, apaként, barátként, haverként" , foglalta össze a kiállítás szellemiségét Magdolna.

Abban az esetben, amennyiben tévedett és nem mindenki tudja, ki is volt Albert Flórián, álljon itt néhány sor páratlan pályafutásáról. 1941-ben született egy Hercegszántó nevű faluban és 2011-ben hunyt el Budapesten. 1952 és 1975 között szolgálta a Ferencvárost, melyben 351 tétmérkőzésen 256 gólt szerzett. Nyert négy bajnoki címet és egy Magyar Népköztársaság Kupát, tagja volt az 1965-ben a Juventust Torinóban 1-0-ra legyőző és a Vásár Városok Kupáját megnyerő csapatnak. A magyar válogatottban 75 meccsen lépett pályára, 27 gólt szerzett - ezek közül négyet az 1962-es világbajnokságon. Pályára lépett az 1966-os vébén valamint az 1964-és és 1972-es Európa-bajnokságon valamint az 1960-as olimpián. Tehetségével, technikájával, gólérzékenységével nem csak Magyarországon lett bálvány, hisz 1967-ben őt választották Európa legjobb futballistájának, ezért megkapta az Aranylabdát - első magyarként és második kelet-európaiként a szovjet Lev Jasin után.

Mindenezek ismeretében méltán mondta Vámos Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club kommunikációs igazgatója, hogy „Albert Flórián góljai, cselei láttán 15 millió magyar szív dobbant meg. Nehéz időkben igyekezett a maga eszközeivel összetartani nemzetünket. Egy nemzet reménykedett benne és ő soha nem keltett csalódást".

„Sportolói és emberi példamutatása a mai napig érvényes. A Császár életművéből mindenki erőt meríthet magának. Amikor a Partiumi Magyar Napokat életre hívtuk, azzal a szándékkal tettük, hogy bemutassuk értékeinket. Albert Flóriánt a magunknak érezzük és nagyon örülünk, hogy Erdélyben elsőként Szatmárnémetiben tekinthető meg a róla szóló kiállítás", mondta Kereskényi Gábor, a szatmárnémeti kiállítás egyik ötletgazdája.

„Albert Flórián egy olyan legenda, aki összeköt minket határon innen és túl. Tudnunk kell, hogy sport nélkül nincs jövő nemzedék, Albert életéből pedig erőt meríthetünk mindannyian", jelentette ki Tilki Attila is.

Miközben a nagyszámú érdeklődő megtekinthette többet között Albert Flórián személyi igazolványát, fiatalkori képeit, az utolsó, általa dedikált Fradi-mezt valamint a magát az erdeti Aranycipőt és az Aranylabdát, esetleg megnézte az életéről szóló filmet, addig fia, ifjabb Albert Flórián készségesen állta az autogramért és közös fényképért sorakozók rohamait. Majd szívélyesen válaszolt a sajtó kérdéseire.

„Számomra továbbra is nagyon nehéz az édesapámról szóló kiállításon részt venni. Éppen ezért hagyom mindig nővéremet beszélni, mert én képtelen lennék rá", mondja elcsukló hangon.

Ifjabb Albert Flórián három bajnoki címet és négy Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal, amelynek színeiben 141 meccsen 27 gólt szerzett - többek között a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében 1995 őszén. A magyar válogatottban hat alkalommal lépett pályára.

A „kis Flóri", amint őt a magyar futballtársadalom egy évtizeden keresztül nevezte, jelenleg a Ferencváros játékmegfigyelőjeként dolgozik és eddig kétszer járt Erdélyben: Nagyváradon és Kolozsváron. Elmondta, amint elkészül a Fradi kollégiuma, a határon túli tehetségek felkutatására is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. „Nem csak az a fontos, hogy valaki tehetséges legyen, hanem az is, hogy elbírja az azzal járó terhet, ami a Ferencvárosban való szerepléssel jár. Sajnos a magyar gyerekek semmilyen szinten nincsenek felkészítve pszichikailag. Ha kicsit is ügyesek, már azt hiszik magukról, hogy kész játékosok. Pedig erről szó sincs, ezt megértetni velük pedig kemény pedagógusi és pszichológiai munka", magyarázza Albert. A 45 éves szakember kritizálta a jelenlegi magyar utánpótlás-nevelési rendszert is. „Mindenki az akadémiákra figyel, oda központosítják a pénzeket is, csakhogy alatta a gyerekek semmilyen figyelmet és gyatra alapképzést kapnak", mondja.

A mai Ferencvárossal kapcsolatban a korábbi remek támadó nem kertel: bajnokságot kell nyerni.

„A Fradi-család nem ahhoz van szokva, hogy tízévente nyerünk egy bajnoki címet. Ha elérjük azt, hogy évente nem cserélődik ki a csapat gerince, akkor jó úton haladunk afelé, hogy kialakítsunk egy olyan csapatot, amely a következő években meghatározó szerepet képes játszani Magyarországon", jelentette ki Albert Flórián.

A kiállítással hivatalosan is megnyitotta képzeletbeli kapuit a Partiumi Magyar Napok 2013-as évi eseménysorozata!

A 12. Partiumi Magyar Napok támogatói:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.

Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery's Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall, A24.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: