2012-04-05 16:43:34• hírek • Szatmár.ro

Alázattal, szerénységgel és irgalmassággal

Nagycsütörtökön délelőtt az egyházmegye papsága egyként ünnepelt a Székesegyházban, és újította meg fogadalmát.

Az egyházmegye minden szegletéből egybegyűltek a papok nagycsütörtökön délelőtt, hogy tíz órától Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök vezetésével részt vegyenek a Krizmamisén. A Püspökatya ilyenkor szenteli meg az egész év során használatos olajakat: a betegek olaját, a keresztelendők olaját és a krizmát. A fehér ruhába öltözött papokkal és a hívekkel telt templomban, a szertartás elején Schönberger Jenő püspök a meghívásról beszélt: „Számunkra, papok, szerzetesek számára különös ünnep Nagycsütörtök, hiszen készülünk az utolsó vacsorának a megünneplésére. Ezen Jézus a szeretetének és barátságának legnagyobb jelét adta, amikor apostolait meghívta a papságra, és hatalmat adott nekik saját teste és vére fölött. Valójában minden keresztény ember meghívásának az ünnepe ez, amikor Jézus barátságára hív meg bennünket."

Prédikációjában a Jézusi barátság gondolatát vezette tovább: „Amikor azt mondjuk, hogy barát, olyan személyre gondolunk, aki nem akarja kisajátítani a másikat, hanem lemond a hatalmak éreztetéséről. Amikor Jézus meghívta apostolait, teljes szabadságot adott nekik, ahogy meghívásunkkor nekünk is. Nem akart kisajátítani, birtokolni, a hatalmát ránk erőszakolni, csak felkínálta. Gondoljunk arra, hogy mi valamikor elfogadtuk ezt a barátságot, ez pedig azt jelenti, hogy magunkat akarjuk kisajátítani számára, lemondunk mindenünkről, amink csak van, a kedvéért. Elfogadjuk Jézust urunknak, akinek hatalma van, és tiszteletben tartjuk ezt a hatalmat."

Schönberger Jenő püspök kérte papjait, Jézus barátságához híven ne ítélkezzenek, ne a személyes sikert keressék, hanem az alázat, szerénység és irgalmasság erényeit éljék közösségük elé, majd prédikációja végén a hívektől kérte: imádkozzanak papjaikért, hogy szolgálatukat Istennek tetszően tudják végezni.

Nagycsütörtöki szentmise a Székesegyházban

A szentbeszédet követően került sor a fogadalom megújítására, majd az átváltoztatás után a Püspökatya megáldotta a betegek olaját, a szentmise végén pedig a keresztelendők olaját és a krizmát.

A Szent Háromnap megkezdésével, a továbbiakban, a nagycsütörtök esti szentmisén az oltáriszentség alapítására, az utolsó vacsorára emlékezünk. Ilyenkor kerül sor a prédikációt követően a lábmosás mozzanatára: amikor a celebráló pap feleleveníti a Jézusi tettet, a szentmise végén pedig a mellékoltárra viszi az Oltáriszentséget - Jézus elfogását, elhurcolását jelképezve -, valamint megfosztja az oltárt és mellékoltárakat díszeiktől - ahogy Jézust is megfosztották ruháitól. Nagypénteken nem szolgáltatnak ki szentségeket, nem lesz szentmise, helyette a nagypénteki szertartásra kerül sor, passióval és kereszthódolattal. A szertartás végén az Oltáriszentséget a Szentsírhoz viszik - emlékezve arra, hogy Krisztus testét is levették a keresztről és a sírba helyezték. A nagyszombati feltámadási szertartással visszatér a fény, és felhangzanak a nagycsütörtök este elhallgatott harangok, a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat, de körmenettel az Oltáriszentséget az utcára is kiviszik, majd megáldják a húsvéti eledeleket.

Nagycsütörtöki szentmise a Székesegyházban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: