2011-03-08 14:40:14• hírek • Szatmar.ro

Alakul a Kölcsey új otthona

Befejeződtek a munkálatok a Kölcsey Ferenc Főgimnázium új, a Zárda templom bal oldalán lévő szárnyban.

Kezd lakhatóvá válni a Kölcsey iskola új szárnya, a folyosó, és számos helyiség már levakolva várja a további lépéseket.
Pataki Enikő igazgató szerint a legnehezebb részén már túl vannak, hiszen olyan nagy munkálatok zajlottak, mint a falak megerősítése, tetőszerkezet cseréje, a belső vakolás. Kicserélték a villanyhálózatot és a vízvezetéket, elhelyezték a villámhárító szerkezetet.

Az intézményvezető szerint most látszik csak igazán, hogy milyen patinás épületről van szó. A munkálatokat állami költségvetésből fedezték, az eddig elvégzett felújítások, az előre be nem tervezett költségekkel együtt 905.000 lejbe kerültek.

Pataki Enikő elmondta, van még bőven amit csinálni, és remélik, hogy mihamarabb lesz pénz ahhoz, hogy folytatni tudják az építkezést. Ebben az épületrészben 12 osztályterem kap majd helyet, különböző laboratóriumok, tanári, de itt alakítják ki a pszichológiai kabinetet és orvosi rendelőt is.

Az igazgató egyelőre még nem tudja, hogy sikerül-e a 2011-2012-es tanévet az új szárnyban kezdeni, hiszen csakis attól függ a munkatempó, hogy az állam mikor, és mennyi pénzt ad az épület rendbetételére.


A Kölcsey komoly átalakításokon ment keresztül
A Kölcsey komoly átalakításokon ment keresztül



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: