2009-04-11 12:23:45• hírek • Ferenczi Noémi

Aláírták a szerződéseket

Szombaton Szatmárnémetibe érkezett Vasile Blaga, lakásépítési, területrendezési és fejlesztési miniszter, hogy az érintett önkormányzati vezetőkkel aláírják azokat a finanszírozási szerződéseket, melyek által három nagy projekt megvalósítására fog sor kerülni a Regionális Operatív Program által.

A szombaton aláírt szerződések értelmében, sor kerül az Avasfelsőfalu és Turc települések közötti, valamint a Felsőbánya - Kapnikbánya - Aknasugatag - Kányaháza - Barcánfalva közötti útszakaszok modernizációjára. A harmadik szerződés a nagykárolyi Károlyi kastély és az Erdődi vár felújítását, konzerválását célozza meg.

A találkozón jelen volt Csehi Árpád, megyei tanácselnök, Mircea Man,  Máramaros megyei tanácselnök, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, az Észak-nyugati Fejlesztési Régió igazgatója, Claudiu Cosier, a két megye parlamenti képviselői és szenátorai, valamint a beruházásokat érintő vidéki települések polgármesterei.

 

A szerződések aláírása előtt a projektek rövid bemutatására is sor került. A három szerződés összértéke meghaladja a 45 millió eurót. A szerződések aláírása után a miniszter elmondta, nagyon dicséretes, ahogyan Nagykároly önkormányzata igyekszik minden lehetőséget megragadni az uniós támogatások megszerzésére és arra buzdította az elöljárókat, hogy ne csak az infrastrukturára szánt támogatások megszerzésére törekedjenek, hanem a szociális és a határon átnyúló közös projektek készítésére is.

Ezeket a beruházásokat, egyébként, 86%-ban az Unió, 12%-ban a kormány, 2%-ban pedig a helyi önkormányzatok állják. A kormány idén az összköltségvetés 20%-át különítette el különböző beruházásokra és a projektek leadásától a szerződések aláírásáig számított időt is sikerült jelentősen csökkenteni, így minden körülmény adott a sikeres pályázáshoz - magyarázta Blaga.

A szombati szerződéskötést követően sor kerülhet a munkálatok versenytárgyalásainak meghirdetésére.

Hamarosan sor kerül a licitek meghírdetésére

Az előljáról kezet ráztak az aláírást követően

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: