2015-07-21 13:38:12• hírek • MTI

Aláírásgyűjtés indult a kolozsvári főtéri koncertek betiltásáért

Aláírásgyűjtés indult Romániában a kolozsvári főtéri koncertek betiltásáért, miután a Szent Mihály-plébániatemplom mennyezetéről egy nagy darab vakolat hullt le - írta kedden a romániai magyar sajtó.

A kolozsvári Szabadság című napilap tudósítása szerint a vakolat a Schleynig-kápolna bejárata fölötti boltszakaszról hullt le hétfőn délelőtt, de szerencsére akkor senki nem tartózkodott a közelben, így személyi sérülés nem történt.

Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök szerint az évtizedek során bekövetkezett kisebb-nagyobb földmozgások és a boltozat nedvesedése is hozzájárult ahhoz, hogy a vakolat 2-2,5 négyzetméteres felületen levált a boltfalazatról. Nagy valószínűség szerint azért vált le most - mondta a lapnak a szakember -, mert a hétvégén Kolozsvár főterén egy sörfesztivál zajlott, az ebből az alkalomból felállított színpadot a szokásostól eltérően nem a Főtér nyugati, hanem keleti oldalán helyezték el, a kihangosított koncert hanghullámai pedig a nyugati épületsorról a templomra verődtek vissza.

A kolozsvári Szent Mihály Egyházközség főgondnoka szerint a Főtér közelében lakó hívek is panaszkodtak, hogy a sörfesztivál a szokásosnál is nagyobb zajjal járt. Hozzátette: a főtéri hangos rendezvények ártanak a műemlék templomnak.
Virgil Pop építész szerint Romániában nincs érvényben olyan jogszabály, amely tiltaná a műemlék épületek környékén koncertek vagy nagyobb zajjal járó rendezvények szervezését.

A maszol.ro hírportál szerint sok román is aláírta azt a petíciót, amely Kolozsvár szimbolikus értékei rombolásának megállítását követeli. A petíció felszólítja a polgármesteri hivatalt, hogy ne engedélyezzen koncerteket a város főterén.
A 14. századi kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom Erdély második legnagyobb alapterületű temploma a brassói Fekete templom után. Kolozsvár főterén, a Mátyás király-szoborcsoport háta mögött található és számos turista látogatja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: