2016-06-27 15:21:52• hírek • MTI

Akik túlélték az utazást a halálvonaton

Három holokauszttúlélőt a Hűséges Szolgálat Érdemrenddel tüntetett ki Klaus Iohannis román elnök az 1941-es jászvásári (Iasi) zsidóellenes pogrom 75. évfordulója alkalmából: az erről szóló rendeletet hétfőn írta alá az államfő.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Marcel Fisel, Iancu Tucarman és Leonard Zaicescu példás erkölcsi tartásuk elismeréseként, a második világháború során átélt megrázó szenvedéseik előtti tisztelet jeléül és a holokauszt emlékezetének ébrentartásáért kapják meg az érdemrend tiszti, illetve lovagi fokozatát.

Mindhárman a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés, a jászvásári pogrom, illetve az onnan útnak indított úgynevezett "halálvonatok" túlélői. 1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori Kondukátora parancsot adott arra, hogy Jászvásárt "tisztítsák meg" a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenkétezer zsidó áldozata volt.

Az áldozatok nagy részét a katonaság, csendőrség és a hozzájuk csapódott csőcselék a városban meggyilkolta, majd több ezer zsidót vasúti kocsikba zártak, amelyek céltalanul bolyongtak az országban, amíg a rajtuk lévők a hőségtől és a szomjúságtól életüket vesztették.

Jászvásáron kedden kezdődő kétnapos megemlékezéssorozat kezdődik a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet szervezésében, amelyen a román elnöki hivatal, a kormány és a Bukarestben akkreditált külképviseletek küldöttei is részt vesznek. Koszorúzásokat rendeznek a megye három zsidó temetőjében, Jászvásár egyik tere a Jászvásári pogrom zsidó vértanúinak tere, egy másik pedig a - zsidókat életük kockáztatásával menteni próbáló helyi lakosok tiszteletére - Népek igaza tér nevet veszi fel. Ebből az alkalomból adja át a holokauszttúlélőknek az állami kitüntetést az egyik elnöki tanácsadó. A pogromról tudományos konferenciával és kóruskoncerttel is megemlékeznek.

Az állam a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót pusztított el az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: