2008-12-01 13:53:46• hírek • Szatmár.ro

Akik már biztos befutók

A részeredmények szerint nagyon jól szerepeltek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei.

Jól haladnak a szavazatok feldolgozásával Hargita megyében. Az eddigi eredmények szerint több jelölt megszerezte a szavazatok 50 százalékát, így már az újraleosztás előtt mandátumhoz jutottak. Gyerkó László 42.039 szavazatot kapott a 48.448-ból, vagyis 89,65-ot tudhat magáénak. Verestóy Attila is nagyon jól szerepelt, a szavazatok több mint hetven százalékát gyűjtötte be.

Az 1-es számú képviselői körzetben Korodi Attila nyert, aki a 27.649 érvényes szavazat 87,9 százalékát szerezte meg. A 2-es számű képviselői kerületben Kelemen Hunor a szavazatok 89,35 százalékát kapta a 20.799 leadott érvényes voksból. A 3-as számú választókerületben Antal István a 24.896 leadott szavazatból 74,51 százalékot kapott. A 4-es számú képviselői választókerületben Pál Árpád  69,8 százalékot ért el, ezzel ő is mandátumot szerzett. Egyedül a megye északi részén nem szerzett többséget az RMDSZ, itt ugyanis a PSD színeiben induló Mircea Dusa 38 százalékot ért el, míg az RMDSZ jelöltje, Bende Sándor 32,88 százalékkal a második helyen áll. A szavazatok újraelosztása után derül ki, kettőjük közül ki kerül be a parlamentbe.

 

Szatmár megyében egyelőre nincsenek végleges eredmények, a helyi RMDSZ információi szerint Günthner Tibor szenátori, Erdei D. István és Varga Attila képviselői mandátuma tűnik biztosnak.

Maros megyében is jól szerepeltek az RMDSZ jelöltjei.  Az RMDSZ elnöke, Markó Béla fölényesen nyert, annak ellenére, hogy magyar ellenjelöltje is volt, Kincses Előd személyében, aki a Magyar Polgári Párt támogatottságát élvezte. Részleges feldolgozottságnál 65,13 %-on áll.  Biztosan mandátumot szerzett Borbély László miniszter is, aki képviselőjelöltként 55,60 %-ot ért el. Kerekes Károly  82,82 -ot tudhat magáénak, a részeredmények szerint, míg Kelemen Attila 55,15 %-ot szerzett.

Szatmár megyében egyelőre nincsenek végleges eredmények, a helyi RMDSZ információi szerint Günthner Tibor szenátori, Erdei D. István és Varga Attila képviselői mandátuma tűnik biztosnak.

Az eredmények kicsivel több, mint 70 százalékos feldolgozottságnál, országos szinten:

Képviselőház: PDL: 33,39%, PSD+ PC: 32,51%, PNL:18,1%, RMDSZ: 6,2%.
Szenátus: PDL: 34,67% PSD: 33,36%, PNL: 18,18%, RMDSZ: 6,4%

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: