2016-09-05 10:46:21• hírek • Kocsis Zoltán

Aki teheti, kerülje a DN19-et Szatmárnémeti – Sárközújlak között

Szatmár megye amúgy is egyik legforgalmasabb és legbalesetveszélyesebb útszakaszán hétfő délelőtt gyakorlatilag lehetetlen közlekedni a szatmári fuvarozók sztrájkja miatt. Több tíz kamion lépésben halad és tülkölve hozza a világ tudtára elégedetlenségét.

A fuvarozók nemtetszését a kötelező gépjármű biztosítás (RCA) díjainak júliusi emelkedése váltotta ki. Amely emelkedés meglehetősen drasztikus, akár 50%-os is lehet, tudtuk meg Ioan Deactól, a szatmári fuvarozók szövetségének vezetőjétől.

„Tiltakozunk a kormány és a politikai osztály ellen, amely figyelmen kívül hagyja a vállalkozók és az ország lakosságának érdekeit. Tiltakozunk a biztosítótársaságok ellen, amelyek minden bőrt lehúznak rólunk", indokolta a sztrájkot Deac. „Ha nem változik semmi, tönkremegyünk. Mit tegyünk, zárjuk be a boltot?", tette fel a költői kérdést csalódással, dühvel és elkeseredettséggel vegyes hangon.

A tiltakozásban több szatmári cég több tíz nyergesvontatója vett részt. A tiltakozó menet 10.00 után néhány perccel indult Szatmárnémeti batizi kijáratától. A tervek szerint lépésben, tülkölve haladnak Sárközújlak központjáig, ahol a körforgalomban visszafordulnak, majd dél körül a Decebal-hidon átkelve a Károlyi útig vonulnak.

Aki teheti tehát, kerülje hétfő délelőtt a DN19-es útvonalat. Alternatívaként használhatja a DN19F útvonalat Szatmárudvari - Józsefháza között.

Deac elmondta, amennyiben semmilyen eredményt nem érnek el, szeptember 15-én általános országos sztájkot hirdetnek a fuvarozók, jósolhatóan még nagyobb fennakadásokat okozva a közlekedésben.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: