2010-10-04 10:31:53• hírek • Szatmar.ro

Éledezik a CFR és a Steaua

A Temesvár megállította a Rapidot és továbbra is veretlen, válságban a Dinamo.

A román labdarúgó élvonal, a Liga1 10. fordulója után is tartja éllovas pozícióját a szezonkezdet meglepetéscsapata, a Galac, miután Bukarestben legyőzte a Dinamo együttesét. Az „acélosok" mögött már csak a mezőny egyetlen veretlen csapata, a Temesvár van lőtávolon belül, a bánságiak ezúttal a Rapidot múlták fölül. Egyaránt négy gólt rúgott a Steaua és a CFR, így szurkolóik reménykedhetnek, hogy kedvenceik végre elkapják a fonalat.

Az utolsó négy bajnokiján csak egy pontot szerző Dinamo a Galacot fogadta az etap nyitónapján, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Otelul esélyesként lépett pályára a Stefan cel Mare sugárúton. Erre pedig a hazaiak ezúttal sem tudtak rácáfolni, mert bár Munteanu és Torje lövései okoztak némi veszélyt, a csapatot ezúttal is a körülményes és lassú támadásépítés jellemezte. Salagean pedig a szünet előtti percekben egy szabadrúgást követően vezetéshez juttatta a vendégeket és csak Dolhán múlott, hogy a galaciak nem kettővel vezettek ekkor: a hálóőr a játékrész közepén védeni tudta ugyanis Antal büntetőjét. A szünet után sem változott sokat a játék képe, a Dinamo nem tudott mit kezdeni meddő fölényével. Ennek ellenére a 72. percben Munteanu egy fejessel kiegyenlített. A hazaiak öröme azonban három percet tartott, Ilie ugyanis ismét előnyhöz juttatta a Galacot, amely a hazai rohamok ellenére is meg tudta tartani a három pontot. Ez a vereség azt jelentette, hogy a Dinamo immár öt bajnoki óta képtelen nyerni, október hónapban pedig csak egy pontot gyűjtött.


Fölénye ellenére kikapott a Dinamo a Galac ellen fotó: fcdinamo.ro
Fölénye ellenére kikapott a Dinamo a Galac ellen fotó: fcdinamo.ro


A forduló rangadóját szombaton rendezték, ekkor a mezőny egyetlen veretlen csapata, a Temesvár az utóbbi hetekben remeklő Rapidot fogadta. Az utóbbi négy meccsét megnyerő bukarestiek kezdtek jobban, Antonio és Constantin fejesei után Cesinha meg is szerezte számukra a vezetést: egy kontra végén Pantilimon védte Herea lövését, a labda a brazil elé került, aki nem hibázott. Kereken négy percig örülhettek a bordó mezesek, a 29. percben ugyanis Zicu betalált egykori csapata kapujába és kiegyenlített. A folytatásban nagy harc és a helyzetek egyenlő megosztása jellemezte a találkozót, a hazaiaknál Helder és Axente, a vendégeknél Herea és Spadacio jeleskedett a lehetőségek elpuskázásában. Amikor már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, jött Zicu és a 87. percben megszerezte önmaga és csapata második gólját, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR három nyeretlen bajnoki után fogadta a Brassót és a találkozó nem a legjobban a indult a hazaiak számára, mivel Badoi már a második percben telibe találta a kapufát. A folytatásban is a vendégek voltak veszélyesebbek, de Voicu ziccerénél Nuno Claro védeni tudott. Gólt mégis a hazaiak tudtak szerezni, a 18. percben ugyanis Bastos éles szögből szépen kilőtte a hosszú alsó sarkot. Ez még nem törte meg nagyon a vendégeket (mutatja ezt Chipciu ziccere), nem úgy a 35. perc eseményei, amikor Marc kapus elütötte Culiót: ő maga mehetett zuhanyozni, Cadu pedig értékesítette a büntetőt. Ezt követően viszont már teljes mértékben a „vasutasok" akarata érvényesült: Culio előbb kapufák szempontjából egyenlített, majd a egy kihagyott helyzet (és a szünet) után Traoré növelte csapata előnyét. A második játékrészben szinte csak a CFR előtt adódtak lehetőségek, Culio, Cadu, Rada helyzetei közepette de Zerbi értékesített egy szép csavarással egy szabadrúgást a 75. percben. A Brassó ezzel nyolcadik bajnokija után maradt nyeretlen, sorsán az sem segített, hogy az utolsó percekben Kajcsa védeni tudta Peralta büntetőjét. A CFR 13 tétmérkőzés után tudott ismét négy gólt lőni.


13 tétmérkőzés után lőtt négy gólt a CFR fotó: cfr1907.ro
13 tétmérkőzés után lőtt négy gólt a CFR fotó: cfr1907.ro


Négy nyeretlen bajnoki után fogadta a Steaua a Sportul Studentesc együttesét, a találkozó pedig őrült ritmusban kezdődött: a 3. percben Varga megszerezte a vezetést a vendégeknek, az 5.-ben viszont Stancu kiegyenlített. A hazaiak komoly fölényben játszottak, Tanase, Galamaz és Gardos helyzetei után pedig a Napoli elleni csütörtöki meccs eseménysorai éledtek fel: Apostol adott középre, Patrascu pedig a saját kapujába talált. A 42. percben az első találat eseményei ismétlődtek meg, amikor Tanase passzát Stancu gólra váltotta. A szünet után is maradt a hazai fölény, Stancu pedig egy gólpasszal (Bilasco volt a befejező) koronázta meg aznapi teljesítményét, ilyen körülmények közepette pedig már nem számított, hogy a hosszabbítás perceiben Gardos szabálytalansága után Varga büntetőből szépíteni tudott.

A tabella élén a 22 pontos Galac őrzi első helyét, egy győzelemnyi különbségen belül már csak a Temesvár követi őket 20 egységgel. A Rapid és a Steaua 18 ponttal a harmadik, míg a 14 pontos Dinamo a hetedik, a 12 egységet begyűjtő CFR pedig a tizenegyedik helyet foglalja el.

Eredmények:

Astra - Pandurii 2-0
gólok: Patrascu (8.), Fatai (75.)

Craiova - Kolozsvári Universitatea 3-0
gólok: Dina (6.), Iliev (11.), Wobay (56.)

Dinamo - Galac 1-2
gólok: Munteanu (72.), illetve Salagean (44.), Ilie (75.)

Beszterce - Urziceni 0-0

Temesvár - Rapid 2-1
gólok: Zicu (29., 87), illetve Cesinha (25.)

Kolozsvári CFR - Brassó 4-0
gólok: Bastos (18.), Cadu (35., 11-es), Traoré (50.), de Zerbi (75.)

Steaua - Sportul Studentesc 4-2
gólok: Stancu (5., 42.), Patrascu (31., öngól), Bilasco (68.), illetve Varga (3., 93., 11-es)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: