2019-09-07 10:21:23• hírek • Bede Emőke

Akcióban a radarpisztoly: közel 30 gyorshajtót mértek be az éj leple alatt

Baleset-megelőzési akciót szervezett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség, melynek meg is lett az eredménye: 30 sofőr már vezetői engedélye nélkül tért haza.

A hatóság tájékoztatása szerint a megmozdulás során lekapcsolt sofőrök közül 29-en gyorshajtás miatt váltak gyalogossá, azaz a megengedett sebességet legalább 50 km/h-val lépték túl. A harmincadik, jogsi nélkül maradt autóvezető pedig ittasan ült volán mögé.


Az Európai Unió 28 tagállamának adatait figyelembe véve Romániában a legmagasabb a halálos áldozatok száma. Noha országunk közlekedési biztonsága 4 százalékkal javult 2018-ban az előző évhez képest, mégis minden egymillió lakosra 96 halálos áldozat jut. Az Egyesült Királyságban ez a szám mindössze 28, Dániában 30, Írországban pedig 31.


A Románia-szinten tapasztalt csökkenés szerencsére Szatmár megyét sem kerülte el. Mint korábban a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség összesítéséből kiderült, 2018-ban összesen 124 súlyos következményekkel járó autóbaleset történt a megye területén. 2017-hez képest ez 16-tal kevesebb karambolt jelent, viszont nem csak az esetek száma, hanem szerencsére a halálos áldozatok száma is csökkent a tavalyi év során. Míg 2017-ben 44-en vesztették életüket közúti balesetben a megyében, 2018-ban ez a szám 32-re esett. A súlyosan sérült személyek száma pedig 113 volt tavaly, mely a 2017-ben jegyzett eseteknél 24-gyel kevesebb.


Természetesen a közreadott adatokból az is kiderül, hogy mi okozta 2018-ban megyénkben a legtöbb közúti balesetet. A rendőrség szerint a tavalyi évben a legtöbb súlyos balesetet a gyorshajtás okozta, de kiemelkedően sok karambol történt az elsőbbségadás elmulasztása miatt is. Hogy az ilyen esetek számát csökkentse, a hatóság rendszeresen indít preventív kampányokat, illetve kemény kézzel bünteti is a szabálysértőket. 2018-an példának okáért 410 közúti bűncselekmény esetében kellett eljárniuk, a helyszíni bírságok száma pedig megközelítette a 35 ezret.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: