2019-01-21 12:43:53• hírek • Bede Emőke

Akasztják a hóhért: közel harminc rendőr részesült megrovásban

Hétfőn délelőtt tartotta szokásos évértékelő beszámolóját a Szatmár Megyei Rendőrség, ebből kiderült, bizony nem mindenkinek volt sikeres az elmúlt év. Voltak ugyanis olyan egyenruhások az egységben, akiknek előléptetés helyett egy alapos dorgálás jutott osztályrészül.

Sorin Daniel Stan rendőrparancsnok elmondta, az elmúlt év során 10 személlyel szűnt meg a munkaviszony, viszont 76 új taggal bővült a csapat. Utóbbiak java része frissen került ki az iskolapadból, a rendőrképző befejezése után osztották le őket Szatmár megyébe. Az újonnan érkezetteket is beleszámítva, sajnos még mindig nem jelenthető ki, hogy teljes a létszám, az egység még mindig 12,93 százalékos emberhiánnyal küzd.
 

Stan azt is elismerte a sajtótájékoztató során, hogy bizony voltak fegyelmi gondok az elmúlt év során. Mint kiderült, 14 fegyelmi eljárást indítottak, fegyelmi bizottságot pedig hét alkalommal kellett összehívni. A 12 hónap alatt 28-an részesültek szóbeli figyelmeztetésben, írásbeli megrovásra pedig egy személy szolgált rá. A súlyosabbnak tekinthető, fizetéscsökkentés általi szankciót szerencsére csak egy esetben kellett alkalmazni. Hogy az érintett egyenruhások mit követtek el, azt a parancsnok nem részletezte.
 

A Szatmár Megyei Rendőrség vezetője azonban arról is beszámolt, hogy a lelkiismeretes munka többeknek is meghozta a várva várt elismerést. 15-en előléptetésben, 127-en írásbeli elismerésben részesültek, egy ügynök pedig átvehette a Román Rendőrség Érdemérmét is, melyre a bevetések során tanúsított hősiesség által szolgált rá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: