2018-02-21 09:24:02• hírek • Bede Emőke

Akár ki is csaphatják a verekedő tinilányokat

Nem hétköznapi jelenetnek lehettek szemtanúi kedden a Ioan Slavici Főgimnázium diákjai, ugyanis közvetelnül az iskola mellett négy diáklány verekedett. A harcias kedvű lánykákat most kicsapás fenyegeti.

Az elsődleges információk szerint csupán a verekedők egyike volt a Slavici diákja, a többiek más tanintézménybe járnak. Egyelőre ismeretlen okok miatt a lányok összeszólalkoztak, majd a vita verekedésbe torkollott. A hajbakapó tiniket az iskolatársaik választották szét.
 

Rövid időn belül a rendőrség is a helyszínre érkezett, ám addigra két lány elillant. A másik kettőt mentővel szállítottak kórházba, mivel több sérülést is szereztek a bunyó során. Constantin Demian kórházi szóvivő szerint a 17 éves lányok vizsgálata során a karjukon és az arcukon fedeztek fel zúzódásokat.
 

„Annak ellenére, hogy nem egy iskola területén került sor az incidensre, mégsem tolerálhatjuk az ilyesfajta magatartást. A két tanintézmény belső vizsgálatot indított az ügy tisztázása érdekében: kihallgatják a diáklányokat és szüleiket is. A Slavici Főgimnázium diákjai esetében a szankció akár kicsapásig is terjedhet” –mondta el Calin Durla megyei főtanfelügyelő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: