2009-10-19 16:27:26• hírek • Parajdi Andrea

Akár 400 járatot is indíthatnak

A megyei tömegszállításban résztvevő cégek immár szerződhetnek a Transurbannal az új autóbuszmegálló használatára - ugyanis a Megyei Tanács hétfőn belefoglalta a megyei utaztatási rendszerbe az új végállomást. A Transurban autóbuszpályaudvara kapacitása révén napi 400 járat indítására is alkalmas.

Körülbelül két hónapja szerezte meg a Transurban Közszállításért Felelős Vállalat egy autóbuszállomás létesítéséhez a szükséges engedélyeket. Korábban csupán egyetlen egy autóbuszpályaudvar működött a városban, amely a törvények értelmében kiinduló pontja és végállomása kell legyen minden olyan buszjáratnak, amely részt vesz a megyei tömegszállításban.

A monopol helyzetben lévő autóbuszmegállót egy megyei tanácsos, a  PD-L párt tagja Kira Beniamin működteti. Ennek tudatában a hétfői tanácsülésen vélhetően senki sem lepődött meg a demokrata liberálisok kijelentésén, mely szerint a Transurban megállójának befoglalását érintő napirendi pontot el kellene halasztani. Nyomós okot valójában nem tudtak szolgáltatni csupán azzal védekeztek, hogy későn kapták meg a dokumentumokat, így nem ismerik megfelelően a határozat-tervezetet.

-Már egyszer elhalasztottuk az erről való döntést, az időhúzás a PD-L tagjai számára ezúttal nem jött össze. Mi mindenesetre örvendetes ténynek tartjuk, hogy a személyes érdekeket sikerült háttérbe szorítani és olyan döntést elfogadni, amely a jövőben a közösség javára válik - mondta lapunknak Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Az új autóbuszmegállóban, amely a Transurban székhelyén a Closca sugárút végén található  nyolc peron áll rendelkezésre, amely 15 percenkénti indulással számolva napi 400 járat indítására alkalmas. -Kapacitása révén a buszállomás a megye tömegszállításának felét át tudná vállalni. Nekünk az a célunk, hogy a délkeletről érkező járatoknak szolgáltassunk végállomást és indulási pontot. A buszpálya számunkra nem lesz egy hatalmas bevételi forrás, de úgy vélem a város forgalmának enyhítése céljából komoly szerepet tölthet be a jövőben - mondta lapunknak Simon József, a Transurban Rt. igazgatója.

Mint megtudtuk a Transurban autóbuszmegállója a járatsűrűségek függvényében kedvezményeket is kínál a cégnek, így egy indulásért körülbelül 1,5 eurót kell kifizetniük a tömegszállító vállalatoknak.  - A Kossuth kert melletti autóbuszpálya úgy tudom 2,5 eurót kér ezért a szolgáltatásért, a mi áraink ez alatt lesznek - magyarázta az igazgató.

Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyében rendszeresen zajlik a tömegszállítást végző cégek ellenőrzése, ám ezután nem csak azt vizsgálják meg, hogy a licitben foglaltakat betartják-e, hanem azt is, hogy kötöttek-e szerződést valamelyik autóbuszmegállóval.

Az új autóbuszmegálló „beiktatását" egyébként a többi politikai párt tagjai elfogadták. A PD-L ellenszavazata kívül, még a PNL tanácstagok nem voksoltak, ők csupán azért mert a kérdésről való szavazáskor már nem tartózkodtak a tanácsteremben. A gyűlés elején ugyanis a nemzeti liberális párti Valentin Macec és a PSD-s alelnök Mircea Govor  (ezúttal is) vitába keveredett. A két tanácsos személyes okok miatt nem ápol túl jó kapcsolatot, főleg azóta, hogy Macecnek azért kellett átadnia a tanácsban elfoglalt alelnöki székét, hogy Govor ülhessen a  helyébe. A nézeteltérésnek sértődés lett a vége, míg végül a PNL tanácstagok elhagyták a gyűléstermet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: