2009-02-16 19:14:04• hírek • Parajdi Andrea

Kevesebb pénz juthat a településeknek

Elégedetlenségre adhat majd okot a kormány által, a településeknek meghatározott éves költségvetés. Az államvezetés vissza kíván térni arra a költségvetés-leosztási módra, amely egy képlet alapján számolja ki melyik önkormányzatnak, mennyi pénz jusson.

Két.évvel ezelőtt még azt a pénzelosztási módszert alkalmazták a parlamentben, amely egy képlet alapján dönti el, melyik település milyen mértékű költségvetést kapjon. Az összegek kiszámítását az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal végzi el, többek között olyan kritériumok alapján, mint a lakossági létszám, vagy a települések közigazgatásához tartozó kisebb falvak száma. A költségvetés elosztás eredményeképpen a korábbi években sok településen, még az Önkormányzat működésének biztosítására is alig jutott pénz, máshol pedig még maradt is bizonyos összeg a kasszában.

A 2008-as évben megszüntette a kormány ezt a fajta elosztási metódust, és a Megyei Tanácsokra bízta a településeik költségvetésének meghatározását. Ezáltal lehetővé vált, hogy mindenhová megfelelő összegek jussanak el. Az idén előterjesztett költségvetés-tervezetből azonban nincsen kivéve az a tétel, amely a Adó-, és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalra bízza a pénzek elosztását, így várhatóan idéntől újra érvényes lesz a képletes pénzelosztás.

-Amennyiben a parlament ilyen formában fogadja el az idei költségvetést, akkor néhány településen komoly problémák jelentkezhetnek. Ha a 2007-es leosztást vesszük alapul, akkor ismét a megye déli részén lévő települések kerülnek hátrányos helyzetbe. A települések korábbi években tanúsított elégedetlensége, és a Megyei Tanács tehetetlensége egyértelműen egy rosszul működő rendszerre utal, amelyet nem kellene újra életbe léptetni - mondja Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács sajtóreferense.

A Megyei Tanácsnak nem lesz beleszólása abba, melyik településnek mennyi pénz jusson.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: