2010-12-02 10:30:20• hírek • MTI

Felvonult az Új jobboldal

Románia nemzeti ünnepén felvonultak Marosvásárhelyen a szélsőségesen nacionalista román Noua Dreapta (Új Jobboldal) és Uniunea Vatra Romaneasca nevű szervezetek tagjai, szimpatizánsai, akik tüntetésüket annak ellenére is megtarthatták, hogy a helyi polgármesteri hivatal visszavonta a korábban kibocsátott engedélyt.

A Noua Dreapta vezetői az internetes honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy "a magyar szeparatizmus" ellen fognak utcára vonulni. Adrian Ionescu, a Noua Dreapta elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.

Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, Ionescu elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.


Engedély nélkül is felvonult az Új jobboldal
Engedély nélkül is felvonult az Új jobboldal



A járdán haladó mintegy 150 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a szervezet tagjai pedig a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
A felvonulás alatt a zömében fiatal résztvevők egyebek közt azt skandálták, hogy "Hargita és Kovászna (a magyarok által többségben lakott két székelyföldi megye) román föld!", "Nagy-Románia újból a régi határok közé!", s a román nyelv "egyeduralmát" szorgalmazták.

A tüntetést figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke, aki az MTI kérdésére megerősítette, hogy tiltakozást akartak szervezni a Noua Dreapta felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es romániai forradalom marosvásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami - mint mondta - azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta a Noua Dreapta tüntetésére vonatkozó engedélyt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: