2011-10-17 14:27:40• hírek • Póti Orsolya

Szakorvosokkal bővült a Szatmár Megyei Kórház

A Járványkórház átadására november 4-én kerül sor, és a tervek szerint ez alkalomból a jelenlegi egészségügyi miniszter, Ritli László és az egykori miniszter, Cseke Attila is Szatmár megyébe látogat.

Egy-egy orvos került a Szatmár Megyei Kórház gasztroenterológia, ortopédia, gyermeksebészet, neurológia, valamint pszichiátria osztályára. Erről a tényről, valamint a szakrendelők költözéséről és a kórházban zajló munkálatokról, fejlesztésekről számoltak be az október 17-i sajtótájékoztatón.

Október 17-én sajtótájékoztató keretében számolt be a Szatmár Megyei Kórház vezetősége az intézményben történő fejleményekről. Ugyan az intézmény bizonyos szakosztályai új orvosokkal bővültek, azonban még is nagy orvoshiánnyal küzdenek az intézmény vezetői. „Ez a jelenség azonban nem csupán Szatmár megyében figyelhető meg, hanem országszerte." - hangsúlyozta Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A Szatmár Megyei Kórházba főként frissen végzett szatmári származású orvosok helyezkedtek el, de egy marosvásárhelyi és egy Máramaros megyei kollégát is köszönthetnek az orvosok. Dr. Zota Marian Bogdan, a gasztroenterológia osztályon fog tevékenykedni, Dr. Deák Zsolt Dániel az ortopédia osztályra került, a Máramaros megyei Dr. Arba Roberttel a gyermeksebészeti osztály csapata bővült, Dr. Muresan Catalin a neurológia osztályon, míg a marosvásárhelyi Dr. Pop Alina a pszichiátrián helyezkedett el.

„Az egyetemi orvosi központokban végzett munka után bizonyára nem könnyű egy Szatmár Megyei Kórházban elhelyezkedni. Sem a felszereltség, sem a szolgáltatások színvonala nem közelíti meg az egyetemi központokban található színvonalat, de minden a fejlődés útján halad. Célunk, hogy minél több fiatal szakorvost visszavonzunk Szatmár megyébe, ezért is történek többek között intézkedések az őket megillető orvoslakások ügyében." - mondta el Csehi Árpád.



Adrian Marc, a Szatmár Megyei Kórház vezetője az intézményben történő változásokról tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint megtudtuk, nemrég az egyes szakrendelők átköltöztetésére került sor. Mostantól a Gheorghe Lazar 1-2. szám alatt található járóbeteg szakrendelőbe (a régi poliklinikába) került a belgyógyászat, a sebészet, a gyermekpszichiátria, az onkológia, a balneoterápia, a nőgyógyászati és szülészeti osztály, a szemészet és a funkcionális vizsgálati rendelő.

Az egyes számú kórházban, a Prahovei utca 1-3. szám alatti poliklinikán maradt a gyerek ortopédsebészet, az ortopédia, az orr-fül-gégészet, a neurológia, a gyerekgyógyászat, a szájsebészet, valamint a nozokomiális fertőzések megelőzésére és kivizsgálására szakosodott osztály rendelője.

Marc továbbá elmondta, a szülészeti osztály teljes átalakuláson megy keresztül: a falak vidámabb szint kapnak, két ágyas szobák vannak kialakulóban és jobb körülmények fogadják majd a pácienseket. Ugyanakkor párhuzamosan zajlik a kardiológia költöztetése az onkológia rehabilitálásával, azonban a kardiológia lesz az az osztály, ahol elsőként beindul a munka. Az onkológián is elkezdődtek a munkálatok, itt is megteremtik a szükséges feltételeket; 2-3 ágyas szobákat és rehabilitációs központot alakítanak ki.

A projekt keretében az intézmény nemrég pénzt kapott az Intenzív osztály fejlesztésére, valamint tervben van az épület egy újabb szintjének létrehozása is.

„A kórházakban a fűtést már beindítottuk, de az eddigihez képest mérsékeltebben, ugyanis több szobában annyira meleg volt, hogy ki kellett nyitni az ablakot." - magyarázta Marc.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: