2018-05-31 10:05:37• hírek • Bede Emőke

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet fedeztek fel a Sárerdő közelében

Újabb helyszínen mutatták ki Szatmár megyében az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét –számol be róla az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) sajtóközleménye.

Mint írják, a fertőzést egy olyan elhullott vaddisznó teteméből vett mintában mutatták ki, melyet a Sárerdő környékén, a 16. számú vadászterületen találtak, a magyar határtól mindösszesen 6, az ukrántól pedig 10 kilométerre.
 

Az elhullott állatot egyébként az erdészeti hivatal munkatársai találták, akik jelezték a problémát a DSVSA felé. Az igazgatóság a helyszínre küldött egy állatorvosi csapatot, akik beszállították laboratóriumukba az egyéves nőstény tetemét. Mintát vettek belőle, majd ezt felküldték egy bukaresti laborba. A fővárosi vizsgálatok május 29-én igazolták a sejthetőt: a vaddisznó ASP-fertőzött volt. A DSVSA szerint az állat a magyarországi és ukrajnai vaddisznókkal való kapcsolatba kerülés révén fertőződött meg.
 

Bár az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, azonban jelentős károkat tud okozni a sertésállomány megtizedelése által. Épp ezért a halmi, a túrterebesi és a batizi állatvásárok továbbra is zárva tartanak. Mi több, az engedély nélküli állatszállítás is szigorúan tilos a gócpont, azaz a Sárerdő 10 kilométeres körzetében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: