2008-06-16 15:14:16• hírek • Józsa János

Évadzáró koncertre készülnek

A csütörtöki évadzáró koncertjét Acél Ervin emlékére rendezi meg a Dinu Lipatti Filharmónia.

Június 19-én kerül sor a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia évadzáró koncertjére, amelyen Verdi, Strauss, Kodály és Weber művek fognak felcsendülni.

A koncertet Acél Ervin emlékére rendezik meg, aki élete során nagyon sokszor lépett fel Szatmárnémetiben. Utolsó éveiben is évente legalább kétszer-háromszor tartott mesterkurzusokat és koncerteket vezényelt filharmóniánkban. A csütörtöki koncert három olyan személyek részvételével fog zajlani, akik Acél Ervinnel együtt dolgoztak és jól ismerték őt. Ezért úgy határoztak, hogy az esten mindhárman két-két művet fognak dirigálni, Fátyol Rudolf igazgató pedig a koncert elején néhány szót szól majd a mesterről.


Az idei évadot értékelve, Fátyol Rudolf a Szatmár.ro-nak elmondta, hogy bár 30 bérletes koncertjük, több templomban tartott fellépésük és külföldi szereplésük is volt, annak örül a legjobban, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan, az idei évben is tele volt a koncertterem, az ő szavaival élve „a szatmári közönség visszatért a koncertterembe”. Az igazgató ígéri: a következő években is igyekeznek majd a koncertprogramokat a közönség elvárásainak megfelelően összeállítani.

J.J.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: