2008-12-01 13:25:05• hírek • Szatmár.ro

Adventi imaóra

„A mi Urunk közösségébe meghívva" címmel tartották november 30-án, advent első  vasárnapján a szatmárnémeti Székesegyházban az idei első Adventi Imaórát.

Az este folyamán a fiatalok együtt énekeltek, imádkoztak és elmélkedtek adventről, Krisztus érkezéséről és arról, hogy mindannyian meg vagyunk hívva Isten országába, csak meg kell hallanunk a hívást és el kell fogadjuk azt.

 

Kivételes hangulatot teremtett, hogy a teljesen besötétített Székesegyházat csak a gyertyák fénye világította meg, a fiatalok éneke pedig, az imákkal és elmélkedésekkel betöltötte nemcsak a templomot, de minden jelenlevő lelkét is.

A napi szentleckére építve a fiatalok megkérdezték önmaguktól: Mit teszek én, amikor Isten meghív a közösségébe? Meghallom-e a hívást? Észreveszem-e, hogy Isten hogyan erősít meg? Elfogadom-e az Istentől kapott kegyelmet? Tudok-e hálát adni Istennek? Az este így arra összpontosított, hogy mindenki át tudja élni adventnek azt az első lépcsőjét, amikor ráeszmélünk: Jézus eljön közénk, hogy meghívjon egyházába.

Vasárnap a Székesegyházban négy plébánia fiataljai gyűltek össze, akik advent során egymást látogatva élik át a krisztusvárás élményét, de hasonló imaórák a szatmári egyházmegyében több helyen is zajlanak. December 7.-én, advent második vasárnapján, a Kis Szent Teréz plébánián már „Követként menni" cím alatt gyűlnek össze a fiatalok, ahol a meghívás után, Jézus követeiként megpróbálják átélni a keresztényi tanúságtétel örömét.

Adventi imaóra a székesegyházban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: