2008-11-24 14:03:21• hírek • Szatmár.ro

Adventi ifjúsági imaórák

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Ifjúsági Irodája idén is megrendezi az „Adventi ifjúsági imaórákat", amely a Krisztusvárás időszakában segít lelki felkészülésünkre, a lépésről-lépésre előrehaladó fejlődésre a karácsonyi ünnepkörig.

Az imaórák programja ennek megfelelően lett összeállítva, így az elmélkedések menetében először felfedezzük, hogy meg vagyunk hívva Isten által, majd tudatosítjuk, hogy a meghívással együtt küldetést is kaptunk. A harmadik alkalom elmélkedése arra épül, hogy küldetésünkben segít nekünk és erőt ad  Istennek a lelke, végül pedig már megszentelt lélekkel tudunk Igent mondani Krisztus befogadására.

 

Adventi ifjúsági imaórák az egész egyházmegyében megrendezésre kerülnek, hiszen a segédanyagok minden plébániára eljutottak, de amint annak már hagyománya van, Szatmárnémetiben a plébániák ifjúsági közösségei vendégül látják majd egymást. Így itt a Székesegyház plébánián kerül sor a rendezvény első állomására, ahol november 30.-án „meghívva" címszó alatt tartják majd az elmélkedéseket.

A második helyszín, december 7.-én a Kis Szent Teréz templom lesz, míg december 14.-én a Hildegárda (Szent János) templomban gyűlnek össze a fiatalok és a családok, az ifjúsághoz ugyanis ezen a plébánián csatlakoznak az együtt imádkozni vágyó családok. Advent utolsó vasárnapján, december 21.-én a Szent Család templomban zárulnak majd az Adventi Ifjúsági Imaórák, ahol a lelki felkészülés végén, boldogan mondhatunk majd Igent Jézus érkezésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: