2011-03-16 12:49:11• hírek • Szatmár.ro

Nagy ünnep a piarista nővéreknél

Boldog Celestina Donati ünnepén a piarista nővérek egy új tagjának noviciátusba lépésére kerül sor Nagykárolyban.

Nem szokványos módon ünnepelik meg a piarista nővérek Nagykárolyban szerzetesrendjük alapítója, Boldog Celestina Donati napját. Pénteken délután tizennyolc órától, a Kalazanci Szent József templomban bemutatásra kerülő szentmise keretén belül, az evangélium elhangzása után noviciátusba lépési szertartásra kerül sor, melyben Kanti Ágnes kifejezi szándékát, hogy a rend tagjává váljon. A szertartásban az általános elöljáró, Sr. Eugilde Filippi Farmar kérdésére mond majd igent Ágnes, aki ezt követően megkezdi új életét a piarista rend novíciájaként. Ekkor kapja majd meg a rend konstitúcióját, valamit egy nyakláncot, melyen egy érem két oldalán Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati látható.

A piarista rendet ugyanis Kalazanci Szent József alapította csaknem négy évszázaddal ezelőtt, halála után kétszáz évvel pedig megszületett Celestina Donati, aki egy szentéletű piarista atya segítségével megalapította a Suore Calasanziane nevű szerzetesrendet, a piarista rend tulajdon képeni női ágát. Ezt Kalazanci Szent Józsefről Kalazanciusi Nővéreknek nevezték el, Magyarországon és Erdélyben pedig Piarista Nővéreknek hívják őket.

A 2004. augusztus 25-i letelepedésük óta a nagykárolyi közösségnek a igen sok kegyelmet hozott a két nővér, Kürti-Bokor Judit és Vörös Tünde áldozatos és fáradtságot nem ismerő munkája. Ők a mellett, hogy rendházukban tizennyolc kislányt nevelnek, 2009 decembere óta egy napközit is működtetnek, ahol a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak.


Ünnep lesz a piarista nővéreknél
Ünnep lesz a piarista nővéreknél



Számuk hamarosan növekedhet, hiszen Kanti Ágnes megkezdi két éves noviciátusát, melynek végén megtörténhet első fogadalomtétele és magára öltheti szerzetesi ruháját. Ágnes, eddigi tanulmányai szerint matematika szakos tanár, Magyarországról jött a nagykárolyi nővérekhez. Csaknem egy éve vette fel a kapcsolatot Judit és Tünde nővérrel, június óta pedig már a rendházban lakik. Ez az idő az aspirandatust (ismerkedést) és a hat hónapos jelöltségi periódust foglalja magába. Ennek letöltése után fejezte ki írásban is szándékát, hogy kapcsolatát a renddel szorosabbra fűzze. Ez év március 18-a nagy nap lesz az ő, de az egész nagykárolyi közösség számára is, hiszen a tizennyolc órától kezdődő szertartás után Ágnes megkezdheti a rend ismeretanyagának további tanulmányozásával, de sok munkával és odaadással is járó noviciátusi időszakát.

A különleges alkalomra bárki eljöhet együtt ünnepelni a piarista nővérekkel, minden érdeklődő előtt nyitott lesz a Kalazanci Szent József templom kapuja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: