2013-12-19 09:43:07• hírek • Szatmár.ro

Advent a Hám Jánosban

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diáktanácsa a karácsonyra való várakozás, vagyis advent alkalmából osztályok közötti versenyt hirdetett meg. Gerzsenyi Tímea és Bohus Dávid beszámolója.

Az osztályoknak nem volt más dolguk, mint ízlésesen feldíszíteni osztálytermüket a karácsony közeledtével és hangulatos környezetet varázsolni maguknak, valamint a hozzájuk belépőknek.

Természetesen ezzel a versennyel nem csak a külső dolgokra, díszítésre próbáltuk irányítani a diákok figyelmét. Az volt a célunk, hogy továbbgondoljuk mindazt, ami az adventi imaórákon többször is megfogalmazódott a Kálvária templomban, hogy a Karácsony lényege: találkozás Krisztussal.

A pályázati felhívást követően 14 osztály nevezett be, és minden diák, osztályfőnök és tanítónő azonnal munkához látott.
A nyertes osztályközösség egyik jutalma egy róluk szóló kisfilm, amelyben elmondhatják, hogy miként vélekednek a karácsonyról, hogyan készülnek fel arra testileg és lelkileg.

A szerencsés osztály pedig a XII.B, akik nem csak szebb környezetet varázsoltak maguknak, hanem sokkal inkább egy barátságos és szeretetteljes, adventhez méltó légkört, melyet az összefogás, a várakozás és a találkozás szült.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: