2015-01-19 16:39:55• hírek • Szatmár.ro

Adrian Salageanu visszatér az Olimpiához

Tíz éve hagyta el az Olimpiát Salageanu, azóta komoly tapasztalatot szerzett az első ligában, a BL-ben is játszott.

Hétfőn az Olimpia Stadionban tartott sajtótájékoztatón jelentette be Dan Babut klubelnök: a kék-sárgák keretét erősíti ezentúl Adrian Salageanu, az első ligában nagy tapasztalattal rendelkező, a szatmári klubot 2005-ben elhagyó játékos. Az Olimpia másfél éves szerződést kötött vele.

A Szatmár.ro megkeresésére Csík Tibor elmondta: nagy erősítés a csapat számára az új játékos, aki komoly tapasztalattal rendelkezik, román bajnok és szuperkupa-győztes volt a galaci Otelul együttesével.

Adrian Salageanu bal oldalon hátvédként és középpályásként is bevethető. Az első ligában 168 alkalommal lépett pályára és húsz alkalommal talált be az ellenfél kapujába. Négyszer játszott az Európa Ligában, hat meccsen játszott a Bajnokok Ligájában. A 31 éves játékos egy alkalommal magára húzhatta a válogatott mezét is: 2011 februárjában egy Ciprus elleni barátságos meccsen 68 percet töltött a pályán, Razvan Rat váltotta.

Salageanu karrierje a Szatmárnémeti Olimpiában indult, azt követően hagyta el az együttest, hogy a szatmáriak nem jutottak fel az első ligába a 2004/2005-ös idény végeztével. Ez volt az az év, amikor a sárga-kékek a Kolozsvári CFR-el harcoltak az első helyért.

Csík Tibor és Adrian Salageanu számára nem ez az első alkalom, amikor együtt dolgoznak, igaz, a felállás most egészen más. Annak idején - tíz éve - még csapattársak voltak, most pedig edző-játékos viszonyban dolgoznak majd a jó eredményekért.

Dan Babut és Adrian Salageanu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: