2009-10-30 13:20:10• hírek • Szatmar.ro

Kötelező a győzelem Nagyvárad ellen

Az aradi bravúr után csak a két pont az elfogadható VSK kosarasaitól.

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabda csapata a hét közepén fantasztikus sikert aratott az előzetesen esélyesebbnek tartott Arad ellen, ráadásul idegenben, így szombaton 17 órai kezdettel látszólag egy könnyebb feladat vár a lányokra, hisz a Nagyváradi CSM-ét fogadják.

Persze ez nem azt jelenti, hogy sétagaloppal telik majd a találkozó, mivel a Körös-partiak eddigi mindkét meccsüket meg tudták nyerni: Kolozsváron 63-59 arányban diadalmaskodtak, míg a Brassót 65-53-ra verték odahaza. A keretük sem rossz, jó példa erre, hogy két amerikai légióst is felsorakoztatnak.

Ennek ellenére a hazaiak győzelemmel számolnak, Éles Péter menedzser viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a VSK eddig rendszerint gyengén kezdte a meccseit és ezt ideje kiküszöbölni. Éles dicsérte viszont a csapat két légiósát, akiknek hozzáállásával maximálisan elégedett a csapat vezetése: „Ha játékban még nem is vagyunk ott, de fejben már erős a csapat és ezt be is bizonyították a lányok Aradon, mert 0:16-ról feljönni egy ilyen csapat ellen nem kis teljesítmény.

A rossz kezdésekre azonban oda kell figyelnünk a továbbiakban, mert Temesváron is elveszítettük az első negyedet. Ami még örvendetes, hogy a két légiós Hardy és Povilonyte a kulcsmomentumokban vállalták a felelősséget, és nem remegett meg a kezük. Igen pozitív személyiségek, a csapat érdekeinek rendelik alá magukat, és a pályán kívül sincs gond a hozzáállásukkal, mint például ez Graham esetében volt".



A Nagyvárad ellen melegít a VSK a Kassa elleni meccsre


A VSK  számára mellesleg a Nagyvárad elleni találkozó főpróbának számít, mivel a csapat jövő héten Kassán lép pályára fennállása első nemzetközi kupameccsén.
Női A osztály, északnyugati csoport, a 3. forduló párosítása:
Szatmárnémeti VSK-Nagyváradi CSM
Kolozsvári Universitatea-Gyulafehérvári LPS CSU
Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC- Temesvári CSS Bega BC
Brassói Galactica Olimpia-Aradi BC ICIM.

A bajnokság állása

1. Szatmárnémeti   3        2        0        1        219:189        5

2. Arad        3        2        0        1        278:146        5

3. Sepsiszentgyörgy        2        2        0        0        150:104        4

4. Nagyvárad                   2        2        0        0        128:112        4

5. Brassó     2        1        0        1        124:134        3

6. Temesvár 2        0        0        2        117:160        2

7. Kolozsvár                   2        0        0        2        96:150         2

8. Gyulafehérvár    2        0        0        2        83:200         2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: