2015-02-18 14:38:23• hírek • MTI

Adócsökkentéseket vezetne be jövőre a kormány

A jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót (TVA) és eltörölné az osztalékadót a kormány jövőre - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán.

A módosításokat az új adótörvény tartalmazza, amelynek a tervezetét szerdán első olvasatban tárgyalta a Ponta-kabinet. A jelenlegi adózási rendszert egységes keretbe foglaló és több mint 600 ponton módosító jogszabályt egy hónapos közvita után terjesztik a parlament elé annak reményében, hogy még a tavaszi ülésszak végéig elfogadják.

A szociáldemokrata miniszterelnök szerint a gazdaságélénkítő módosításokat tartalmazó új adótörvény elfogadásával, illetve az ezáltal bevezetendő áfa-csökkentéssel a 2012-es választásokon győztes (időközben felbomlott) Szociálliberális Szövetség utolsó még beváltatlan választási ígérete is teljesül.

Az új adótörvényt ismertető Darius Valcov pénzügyminiszter azt mondta, Románia versenyképességét akarják növelni, hogy az ország 2019-ben bevezethesse az eurót. A változások a feketegazdaság kifehérítését szolgálják, és a külföldi befektetők számára próbálják vonzóbbá tenni a román gazdaságot - tette hozzá.

A pénzügyminiszter megjegyezte: amikor 2010-ben az addigi 19-ről a mostani 24 százalékra emelték az áfát, akkor az áfa-csalás mértéke a GDP 3,4 százalékáról 6,3 százalékra nőtt. Az áfa-csökkentéstől az adócsalás visszaszorulását remélik.

Januártól az alapélelmiszerek áfáját 9 százalékra csökkentenék Romániában. Az adótörvény tervezete szerint 2018-ban további két ponttal, 18 százalékra csökkentenék Romániában az áfát.

Az üzemanyag jövedéki adóját 20 százalékig terjedő mértékben akarja csökkenteni jövő évtől kezdődően a bukaresti kormány.

Januártól mind a munkáltató, mind a munkavállaló által fizetendő nyugdíjjárulékot (2,3, illetve 3 százalékkal) csökkentenék, ugyanakkor az egészségbiztosításnál kiterjesztenék a járulékfizetési kötelezettséget mindenkire, aki jövedelemmel rendelkezik.

Az osztalékadó eltörlésétől is az adócsalás csökkenését és így több nyereségadó behajtását reméli a kormány. Az elfogadásra váró adótörvénykönyv előírásai között szerepel az általános társaságiadó 16-ról 14 százalékra való csökkentése 2019-től kezdődően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: