2011-01-26 09:33:51• hírek • Szatmar.ro

Adebayor helyettesíti Higuaint

Teljesült végre José Mourinho kérése és a Real Madrid csatárt igazolt a szezon hátralévő részére kiesett Gonzalo Higuain helyére: a befutó a Manchester City togói támadója, Emmanuel Adebayor lett.

A 26 esztendős ék egyelőre nyárig érkezik kölcsönbe a spanyol fővárosba négy millió euró fejében, míg a szezon végén 14-15 millió euróért kerülhet végleg a „királyi gárdához." Adebayor a francia Metz és Monaco után 2006-ban került az Arsenalhoz, ahonnan a City tavaly nyáron 29 millió euróért vette meg. Bár 138 mérkőzésen 61-szer talált az ellenfél kapujába az angol élvonalban, mégsem nyerte el Roberto Mancini vezetőedző tetszését, aki csak nyolc alkalommal vetette be az idei szezonban.

Nem ő volt azonban a Real Madrid első számú kiszemeltje, hanem a holland Ruud van Nistelrooy, aki 2006 és 2010 januárja között már három és fél évet eltöltött a „blancóknál". És akitől tavaly télen nem tudták hogyan szabaduljanak meg. Éppen ezért érthetetlen, hogy ő miért lett volna hajlandó ingyen is futballozni a nyárig, sőt, az átigazolási díj felét, mintegy egy millió eurót saját zsebből kifizetni a Hamburgnak. A német együttes azonban nem állt kötélnek, ami szintén furcsa, mivel a 34 éves játékosért utoljára kaphatott volna némi pénzmagot.

Van Nistelrooy állítólag annyira megsértődött, hogy nem akarja hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. Ennél is meglepőbb azonban, hogy német sajtóértesülések szerint a Hamburg a nyáron amúgy is szeretne megszabadulni két veterán, ám magas fizetéssel rendelkező játékosától, Ze Robertótól és... van Nistelrooy-tól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: