2009-09-06 15:59:52• hírek • MTI

A zászlót vitték el

Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra betörtek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki hivatalának bukaresti székházába.

Az Avram Iancu utcában lévő székház egyik irodájába az elkövetők az ablakon keresztül hatoltak be. A szövetség közlése szerint a betörők felforgatták a berendezést, szétdobálták az iratokat, és elvitték a székház udvarában kifüggesztett RMDSZ-zászlót.

Az RMDSZ elnöki hivatalának helyszínre érkező munkatársai szerint úgy tűnik, nem vittek el semmit - a lobogón kívül - a székházból. Emiatt úgy vélik, hogy az elkövetőket nem rablási szándék vezérelte, a zászló eltávolítása is arra utal, hogy a betörés hátterében valószínűleg politikai indítékok állnak.

Christian Ciocan, a bukaresti rendőrség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: vasárnap délelőtt, helyi idő szerint 11 óra körül kaptak bejelentést a betörésről, ezután érkeztek a székházba és kezdték el a helyszínelést. A szóvivő megerősítette, hogy a behatolók betörték az ablaküveget, azon keresztül jutottak be az épületbe. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügyben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: