2012-03-27 08:54:04• hírek • MTI

A vörös hajúak kevésbé bírják a fájdalmat

A vörös hajúak kevésbé bírják a fájdalmat, mint a sötétek - állítják a brit Southamptoni Egyetem klinikájának kutatói.

A tudósok azt vizsgálták, hogy több fájdalomcsillapítóra van-e szükségük az érzékenyen fehérbőrűeknek és a vörös hajúaknak műtétek esetén, ezért gyenge áramütésekkel vizsgálták reakcióikat. A "villanycsípéseket" a combjukba kapták az alanyok, akik között akadtak barna- és sötéthajúak is. A reakciók és válaszok alapján a kutatók arra jutottak, hogy a vörös hajúak fájdalomküszöbe alacsonyabb.

Hasonló kísérletet végeztek 10 éve az Egyesült Államokban és hasonló eredménnyel, nevezetesen azzal a végkövetkeztetéssel, hogy 19 százalékkal több fájdalomcsillapítóra van szükségük vörös hajú nőknek, hogy ugyannannyira elviselhetőnek érezzék ugyanazt a fájdalmat, mint a más hajszínűek. 2009-ben ugyanezek az amerikai kutatók úgy találták, hogy a vörös hajúak idegesebbek fogászati kezelésen, és kétszer hajlamosabbak arra, hogy kerüljék a fogorvost.
Egy dán tanulmány szerint a vörös hajúak a hideget is nehezebben viselik, bár meleg étkekkel képesek túltenni magukat rajta - emlékeztetett a The Daily Telegraph című brit lap.

2005-ben a fentieknek némiképp ellentmondó kanadai tanulmány jelent meg, amely szerint éppen a vörös nők körében akadnak olyanok, akik az átlagembernél jobban tűrik a fájdalmat. Az ok egy mutáns gén, amely nem blokkolja a fájdalomcsillapítók hatását. Ezzel a módosult génnel csakis fehérbőrű vörös hajú nők rendelkeznek, ugyanilyen haj- és bőrszínű férfiak nem.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: