2012-01-04 15:58:35• hírek • Kocsis Zoltán

A vizsgázók kevesebb, mint fele kap jogosítványt Szatmár megyében

A belügyminisztérium csökkentené a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésének korhatárát, bár ez szakemberek szerint nem felelne meg az Európai Uniós direktíváknak. Ugyanakkor Szatmár megyében a vizsgára jelentkezők alig több, mint 40%-a szerez vezetői engedélyt.

Szatmár megyében a nemrég véget ért esztendőben összesen 13.131 személy szeretett volna gépkocsivezetői engedélyhez jutni, ennyien jelentek meg ugyanis a vizsgákon. Ez megközelítőleg ezerre kevesebb, mint amennyien egy évvel azelőtt próbáltak meg levizsgázni. Az aspiránsok közül tavaly 5365-en szereztek végül jogosítványt. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők alig 40,86%-a abszolválta a vizsgát. „Ez a szám önnek kevésnek tűnhet, de nekem, aki évek óta ezen a területen dolgozom, kifejezetten magasnak számít - mondta csodálkozásunk láttán Zamfir Moza, Vezetői Jogosítvány- és Gépjárműnyilvántartó Közszolgáltat Szatmár Megyei vezetője. Kétezerkilencben ez a szám csak 29% volt", tette hozzá a nyomaték kedvéért.

Könnyen lehet, hogy a vizsgázók száma a közeljövőben megugrana, amennyiben a belügyminisztérium néhány javaslata életbe lépne. A tárca ugyanis 487 olyan módosító javaslatot dolgozott ki, amely a közlekedési törvénykönyvet érinti. Közülük az egyik legjelentősebb, írja az observator.ro, hogy 18 évről 17 évre csökkentenék a jogosítvány megszerzésének alsó korhatárát. Az elképzelés szerint a még nem nagykorú sofőr csak abban az esetben ülhetne kormánykerék mögé, ha mellette egy már legalább tíz éves vezetői tapasztalattal rendelkező személy ülne.

Ez az elképzelés már csak azért is érdekes, mert egy nemrég elkészített tanulmány szerint a közlekedési balesetek nagy részét 18-25 év közötti fiatalok okozzák. „Nem hallottam erről az elképzelésről, de nem tartom jó ötletnek", mondta kérdésünkre Moza. „Az Európai Unió a 18 éves alsó korhatárt írja elő, ez alól tudomásom szerint csak Magyarország képez kivételt. Ám úgy Magyarországnak, mint Romániának 2013-ig be kell fejeznie a jogharmonizációs folyamatot. Ezért nem lenne sok értelme elfogadni egy ilyen tervezetet. Személyes véleményem szerint is a 18 év a megfelelő korhatár", mondta a szakember.

További jelentős változás lehet a közlekedési törvénykönyvben, hogy 0,8 ezrelékről 0,5 ezrelékre csökkentenék a kihágás és a bűncselekményt között különbséget tévő véralkoholszintet. A sebességkorlátozás megszegésének szankcióval kapcsolatban két elképzelés is van. Egyrészt három hónapról egy évre növelnék a jogosítvány felfüggesztésének időtartamát. A másik alternatíva szerint a harmadik szabálysértés vonna maga után egy éves felfüggesztést.

Alkohol hatása alatti vezetés, a sebességkorlátozás 60 km/h-nál nagyobb mértékű megsértése és agresszív vezetés esetén akár pszichológushoz is küldhetné a rendőr a vétkest az új javaslatok szerint. Agresszív vezetésnek minősülne, amikor például valaki a városi forgalomban folyamatosan váltogatná a sávot, csak hogy előzhessen; ha az illető indokolatlanul kipörgeti a kerekeket, ha fölöslegesen használja a fékeket (hirtelen fékez, kézifékkel fordul meg) vagy a dudát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: